Parádésan kezdte a hokivébét a magyar válogatott
![hoki, jégkorong, magyarország-japán. Ljubljana](https://cdn.origo.hu/2023/12/hLyrVjICIMPQFv1V9mEk8TmgHzSqb6461lXZoCO4j64/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2NjQyNzE4YTUyYzQ4MTdhYzQzMTkxMzEzY2NiYjBj.webp)
Harmadik harmad:
Ladányi nagy lövésével kezdődött a záróharmad, az első percekben ki se tudott jönni a japán válogatott saját kapuja elől. Az 50. percben Horváth és Benk páros kiállítását sikerült megúszni, néhány Bálizs-bravúr mellett a kapuvas is velünk volt.
Az 52. percben Sille és Tonoszaki pofozkodott a palánk mellett, páros kiállítás.
Az 56. percben egy gyors kontrából már öt volt az előny: Mihály és Vas János kényszerítője végén előbbi lőtt a japán kapuba (5-0). Egyedül Bálizs bánkódhatott, hogy bő két perccel a lefújás előtt Janadori betalált (5-1).
A csapat 5-1-re nyert, hétfőn Ukrajna következik.
Második harmad:
Folytatódott a mérkőzés, egy gyors emberhátrányos megindulás során Ladányi lőtte középre a korongot, Vas Jánost azonban Tonoszaki szabálytalanul akadályozta - ez is kiállítás. Másfél perccel a harmad megkezdése után Haga mehetett ziccerben kapura, lövését Bálizs védte, az újrázást pedig hiába lőtte be a játékos, ráesett a magyar kapusra, a játékvezető pedig érvénytelenítette a találatot.
Aztán Magosi kapott két percet, a japánok 35 másodperc alatt három lövést is megeresztettek, de Bálizs a helyén volt.
A harmad felénél Sofron került helyzetbe, de Haruna védett, a másik oldalon újabb japán gólt érvénytelenített a játékvezető, ezúttal magas bot miatt.
A 32. percben Terao visszahúzta Sofront, ez is kiállítás. Sikerült is kihasználni, Ladányi középre adására Sofron egyedül érkezett, és kapásból szétlőtte a hálót (3-0). Elvesztette a fejét az ellenfél egyik legjobb védője, Kavasima letarolta Sillét, a fejre irányuló ütés miatt végleges kiállítást kapott.
A 38. percben Hári tette át a hosszú sarokra a korongot, Vas János azonban a bal kapuvasnál lemaradt a passzról. Kovács Csaba azonban nem hibázott, a harmad utolsó percében éles szögből, balról kilőtte a kapu bal oldalát (4-0).
Első harmad:
Újpest, Esztergom, Szombathely, Budajenő - akármerre nézett az ember, csak magyar mezeket és zászlókat látott a lelátón, öt perccel a kezdés előtt nagyjából ezer magyar szurkoló tartott hangpróbát. A két csapat közül a feketemezes japánok jöttek ki előbb a jégre, majd mindkét lelátó irányába meghajoltak, miközben magyar szurkolók egy csoportja egy angol nyelvű transzparenst tettek ki, amelyen az állt: "Védd a delfineket, egyél japánt."
Az első buli után Japán hozta el a korongot, két perc után Keller takarásból megeresztett lövését védte a lepkéssel Bálizs. Válaszul Sofron lőtt jobbról, Haruna lábbal hárított.
Bő öt perc elteltével vezetést szerzett a magyar válogatott: Sikorcin kapu mögül középre gyötört passzát Magosi lőtte kapura, Haruna lábáról a korong a kapufa tövénél ragadt, Magosi észlelte ezt, és a gólvonal mögé pöckölte (1-0). Egy újabb lendületes támadást Haruna akadályozott meg, Mark Mahon kapitány időt kért, hogy rendezze a japán sorokat.
Lábra kapott az ellenfél, előbb Bálizs védett nagyot, majd Keller két kísérleténél sikerült takarítani a bekkeknek. A 12. percben Ueno lövését védte Bálizs.
A 13. percben egy az elsőhöz nagyon hasonló góllal növelte előnyét a magyar válogatott: a játékvezető már jelezte, japán kiállítás következik, de ezt megelőzte az együttes és Bartalis kapu mögüli centerezését Horváth közelről lőtte a hálóba (2-0). Aztán emberhátrányban Sofron találhatott volna be, de Tonoszaki jól ért vissza, és mentett.
Szűk két perccel a harmad vége előtt egy eladott korongot Hári lőtt fordulásból kapura, Haruna védett. 45 másodperccel a lefújás előtt Terao kínálta meg Bálizst, de a lövés nem fogott ki a magyar kapuson. Aztán Keller, majd Tanaka lőtt még, a fehérvári kapus azonban mindent védett. A harmad utolsó másodperceiben Bartalis kapott két percet.
Előzmények:
Az impozáns, formáját tekintve leginkább egy kagylóra hasonlító Arena Stozice közelében már két és fél órával a világbajnokság első meccse előtt gyülekeztek a magyar rendszámú autók, ami azt vetítette elő, ahogy két éve, úgy idén is hazai pályát idéző hangulatban léphetnek pályára hokisaink. A játékosok 11 óra körül érkeztek meg a csarnokhoz, amelyben ekkor még a britek edzettek, a tévések pedig az utolsó simításokat végezték, hogy a két órával később kezdődő meccs közvetítése flottul menjen.
A csarnok körül a legnagyobb élet egy magyar sportszergyártó cég standja előtt volt, amely a korongtól elkezdve a plüssfigurákon át a pólókig mindenféle portékát kínált, és itt a kiutazó szurkolók örömére nem csak az eurót, a forintot is elfogadták fizetőeszközként. A vébé meccseire 6 és 20 euró (1800 és 6000 forint) között lehet jegyet venni, a magyar szurkolók nagy része viszont biztosra ment, többségük már korábban lefoglalta a jegyeket, így a csarnoknál már csak a félretett borítékot kellett átvenni.
Az egyik bejáratnál a szapporói feljutás idején még csapatkapitányként szereplő, jelenleg a csapatmenedzseri tisztséget ellátó Kangyal Balázzsal is összefutottunk, aki azt mondta, jó hangulatban vannak a játékosok, akik már nagyon várják, hogy az edzések után végre élesben mutathassák meg magukat, és bár számszerű eredményt nem akart mondani, abban biztos volt, hogy magyar győzelemmel zárul a meccs.
80 perccel a kezdés előtt a japán csapat melegítését lestük meg, az egyik edző vezetésével előbb gimnasztikáztak, majd pörgős futógyakorlatokat végeztek a feltűnően jókedvű játékosok. A gyakorlatok után az edző maga köré gyűjtötte a játékosokat, és egyperces beszédét nagy taps foogadta, majd zárásként páran a focilabdával trükköztek, mások pedig egy tojáslabdát próbáltak meg egymáshoz dobni - váltakozó sikerrel.