A szerb Obradovics a 2018-as horvátországi Európa-bajnokság selejtezőjére készülő montenegrói válogatott edzését tartotta, amikor a tréningen megjelent a válogatott keretéből kimaradt Stevan Vujovics. A 190 cm magas, 90 kg-os irányító nem egyedül érkezett a sportcsarnokba, hanem két társával. Arról érdeklődtek, hogy Vujovics miért nem került be az Eb-selejtezőre készülő keretbe.
A vajdasági napilap értesülései szerint
csak kevésen múlt, hogy a szóbeli fenyítés nem fajult leszámolássá,
ezt a rendőrök és a válogatott igazgatója, Petar Kapisoda akadályozta meg.
Az incidenst követően Ljubomir Obradovics azonnal lemondott a szövetségi kapitányi posztról, a Montenegrói Kézilabda-szövetség közleményben reagált a történtekre.
„A Montenegrói Kézilabda-szövetség megdöbbent Stevan Vujovics, Vukan Lipovina és egy ismeretlen harmadik személy vandál viselkedésén, akik megszakították a válogatott edzését. Minden, ami a tréningen történt, az állami szervekre tartozik, és majd ők foglalkoznak részletesen a történtekkel. Szomorúan megállapítjuk, és elfogadjuk, hogy az incidens után Ljubomir Obradovics lemondott a szövetségi kapitányi posztról, mivel mi is megdöbbentünk a korábbi válogatott játékos viselkedésén, akihez a korábbi ifjúsági válogatott Vukan Lipovina is csatlakozott. Nem fogjuk azt megengedni, hogy a játékosok váltsák le a szövetségi kapitányokat, és az edzők kinevezése vagy leváltása nem az utcán történik majd. Köszönetet szeretnénk mondani Milorad Davidovicsnak és Petar Kapisodának, akik a svédek és az oroszok elleni Eb-selejtezőkön irányítják majd a válogatottat" – olvasható a szövetség közleménye a Magyar Szó fordításában.