Vágólapra másolva!
Mellkisebbítő műtétjéről vallott az angol válogatottban szereplő Rosie Galligan, aki rögbizik és elmondása szerint komoly változást jelent neki, hogy kevesebb terhet kell „cipelnie”.

Rosie Galligan már régen átesett a beavatkozáson, egészen pontosan 20 éves volt, amikor a műtétre vállalkozott. Azóta eltelt hat év, de Galligan szerint a beavatkozás megváltoztatta az életét.

„Az, hogy két kilóval kevesebbet kell cipelned a mellkasodon, igenis sokat számít. Ha nem történik meg a beavatkozás, akkor biztos vagyok benne, hogy nem tartanék itt, értem ezt az önbizalmam és a fizikumom kapcsán is” – mondta a sportoló a BBC-nek.

775792332
Rosie Galligan őszintén vallott a beavatkozásról, ami megváltoztatta a pályafutását
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

A műtét idején Galligan még csak az U20-as válogatottban szerepelt, de a mellei már ekkor is zavarták, érezte, hogy hátráltathatják a fejlődésben.

„A legfőbb oka a beavatkozásnak az volt, hogy állandó hát- és nyakfájdalmaim voltak és a jövőben még több problémát is okozott volna. Két sportmelltartót kellett hordanom, futás közben nem voltak fájdalmaim, de egyszerűen útban voltak, úgy futottam, mint egy T-rex, a kezeimet elől tartva. Mindig nagyobb méretű ruhákat kellett hordanom, nem éreztem magam komfortosan” – vallott őszintén Galligan.

A mellkisebbítő műtét egyébként komoly beavatkozást jelent, két-három órán át is tart, a felépülés két hónapig is eltarthat, Galligan előtt pedig példa is volt, hiszen az édesanyja is átesett hasonló beavatkozáson.

„A műtét után, amikor először futottam, nagyon könnyedén ment, új emberként éreztem magam. Elég volt egy melltartót hordanom, tudtam ugrálni és könnyebbnek éreztem magam” – mondta Galligan, akinek ezt követően sem alakult simán a pályafutása, hiszen három évet is kihagyott agyhártyagyulladást és bokasérülés miatt. Azóta kétszer is nyert Six Nations Grand Slamet, illetve világbajnoki döntőben is szerepelt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!