London, 2016. május 22. Szilágyi Liliána a 200 méteres pillangóúszás döntőjében az úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon a London Aquatics Centerben 2016. május 22-én. A magyar úszónő ezüstérmes lett. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban folytatja úszópályafutását a riói nyári játékokon is szerepelt Szilágyi Liliána, a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok - adta hírül Facebook-oldalán a hazai sportági szövetség szombaton.
A Honvéd 19 éves versenyzője januártól tanul majd a tengerentúlon, ahol a Gainesville városában található University of Florida, közkeletű nevén a Gators egyetem diákja lesz. A Swimswam.com beszámolója azt emelte ki, hogy Szilágyi, aki Rio de Janeiróban 100 méter pillangón 13., 200-on pedig 10. lett, az előfutamokban úszott különösen kiemelkedően.
Forrás: Swimswam
Az írás nagy teret szentelt a sportoló eredményeinek, így mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy a magyar tehetség, aki 2014-ben, a nankingi ifiolimpián mind 100, mind 200 méteren aranyérmes volt, pillangón a világ legjobbjai közé tartozik.
Forrás: MTI/Kovács Anikó
Szilágyi Liliána 2012-ben ifjúsági Európa-bajnok volt 200-on, a 2013-as junior-világbajnokságon mindkét számban másodikként végzett. A felnőttek között a 2015-ös vb-n 200 méteren ötödik lett, a 2016-os londoni Európa-bajnokságon a leghosszabb pillangótávon ezüstérmet érdemelt ki, míg 100-on negyedikként zárt.
A 11. Európa-bajnokságot nyerte először az éppen trónon lévő világbajnok. Franciaország 1998-ban a párizsi vb-döntőben 3-0-ra győzte le Brazíliát, majd 2000-ben Rotterdamban aranygóllal 2-1-re Olaszországot.