Joshua szerint a szombati mérkőzése lesz a legnehezebb összecsapása a Vlagyimir Klicsko elleni, 2017-es csúcsrangadó óta.
Ez kemény menet lesz. Az egyik legkomolyabb fenyegetést jelenti számomra, hiszen a karrierje során sok emberrel bunyózott, hozzászokott a hozzám hasonló pasasokhoz" -
mondta őszintén ellenfeléről a WBA, az IBF és a WBO övét birtokló nehézsúlyú ökölvívó.
Joshuával ellentétben, aki 2019-ben a nehézsúlyú címét elveszítette Andy Ruiz Jr ellen, Uszik veretlen tudott maradni. A brit sztárbokszoló aztán hat hónappal később a következő meccsükön visszaszerezte az öveit, de a vereségének emléke ott él benne, és tudatja vele, hogy a nehézsúlyú bokszban bizony könnyen felborulhat a papírforma. Josuha nem becsülheti le a 34 éves ukrán ökölvívót, még úgy sem, hogy riválisának ez lesz mindössze a pályafutása harmadik nehézsúlyú összecsapása.
Az ukrán sportoló amatőrként a londoni olimpián aranyérmet nyert nehézsúlyban (ugyanitt Joshua is nyert a szupernehézsúlyúak között), majd profinak állt, és az összes szervezet bajnoki övét begyűjtötte cirkálósúlyban, mielőtt fellépett volna a nehézsúlyba.
Uszik egyelőre veretlen, mind a 18 eddigi profi meccsét megnyerte.
A két harcos csúcsmérkőzése szombat este magyar idő szerint 23 órakor kezdődik Londonban, a Tottenham Hotspur Stadionjában.