Hivatalosan még mindig nem jelentették be az időpontot és a helyszínt, de már nagy erőkkel készül a nyárra tervezett, Anthony Joshua elleni visszavágójára a WBO, WBA, IBF, IBO veretlen nehézsúlyú világbajnok, Olekszandr Uszik.
Az ukrán klasszis már a tavalyi csúcsrangadó előtt is igénybe vette sparring partnerként Martin Bakole szolgálatait, és most ismét felkérték a kongói öklözőt, hogy csatlakozzon Uszik kesztyűpartnereihez. Bakole korábban dolgozott együtt a már említett Joshuával, illetve a WBC világelső Tyson Furyval is a Whyte elleni felkészülése során.
A héten kerestek meg azzal, hogy Martin újra sparringoljon Uszikkal. Tudtam, hogy ez ismét megtörténik, ugyanis az első alkalommal nagyon jól dolgoztak együtt, és szerintem Martin az eddigi legjobb kesztyűzését abszolválta.
Uszikék olyannyira tisztelik a képességeit, hogy a csapatukból valaki konkrétan azt mondta, Martin világbajnok lesz a nem túl távoli jövőben" - nyilatkozott a helyzetről Bakole edzője, Billy Nelson.
Azt mondanám, hogy Martin képességei jobbak, mint Joshuáé. Joshua valószínűleg keményebben üt, mint Martin, de Bakole összteljesítménye sokkal jobb, és nagyobb fegyvertárral, ütésarzenállal rendelkezik" -
hasonlította össze védecét Jushával az edző.
Az előzetesen esélyesebbnek tartott Joshua tavaly szeptemberben, Londonban maradt alul Uszikkal szemben, aki meglepetésre egyhangú pontozással győzte le a világbajnokot a 12 menetes találkozón. A címmeccsükről született szerződés záradéka szerint Joshua veresége esetén jogosult a visszavágóra.