Vágólapra másolva!
Inspiráló sakkprogramok 2 napon át 3 helyszínen: telt házat hozott a Világsakkfesztivál első napja - több mint 6000-en látogattak el a Magyar Nemzeti Galériába szeptember 17-én. A fesztivál második napján az InterContinental Hotel előadóterme oktatási szakemberekkel, a BOK Csarnokban a Polgár Judit Sakk Alapítvány standja pedig sakkrajongókkal telt meg.

Helyszíni nézőcsúcsot hozott Polgár Judit jubileumi Világsakkfesztiválja: idén több mint 6000 látogatót vonzottak a fesztivál első napjának programjai a Magyar Nemzeti Galériába, a két nap alatt (szeptember 17-18.) pedig több mint negyedmillióan csatlakoztak az online is követhető programokhoz, a közösségi szimultánhoz és a 4. Oktatási konferenciához. A közönség találkozhatott a Polgár családdal és az idei fesztivál védnökével, Rubik Ernővel, és részese lehetett egy formabontó Polgár vs Polgár sakkpartinak. A tudományos, művészeti és sakkos programok mellett egy különleges közösségi sakk szimultán, valamint a sakkvilág, a magyar művészeti élet elismert szereplői és sportbajnokok gondoskodtak róla, hogy a látogatók inspirációval feltöltve térjenek haza a rendezvényről.

Polgár Judit, Világsakkfesztivál,
Senki nem ment haza élmények nélkül
Fotó: Polgár Judit Sakk Alapítvány

“Ez az eseménysorozat nem csak a sakkról szól. 

Idén több mint 20 programmal készültünk a három helyszínen, hogy a 4 évestől a 104 évesig minden korosztály fantáziáját megmozgassuk. A közönség először láthatta kiállítva az olimpiai érmeimet, a kedvenc sakk készleteimet, kipróbálhatta az életre kelt Sakkpalota program kalandpályáit, ahol megelevenedtek a Sakkpalota sakkos-mesés karakterei is.

 A látogatók megtapasztalhatták, hogy a sakk mennyire sokrétű, színes és szórakoztató” - mondta Polgár Judit, a sakktörténet legjobb női játékosa, a Világsakkfesztivál alapítója.

A közönség együtt ünnepelt a Polgár családdal 

Aki ellátogatott a fesztivál nyitó napján a várba, hosszú évek után először egy közös dedikáláson személyesen is találkozhatott a Polgár család tagjaival. Ráadásul a vendégek együtt sakkozhattak a Polgár lányokkal az óriás sakktáblán, ahol a résztvevők a saját ötleteikkel alakíthatták a játék menetét.

Polgár Judit, Polgár László és Klára, Világsakkfesztivál
Judit szülei, László és Klára a színpadon
Fotó: Polgár Judit Sakk Alapítvány

A fesztivál egyike volt azon különleges alkalmaknak, amelyen - a sakkolimpia szabadnapján - a versenyen résztvevők közül is felbukkantak néhányan a közönség soraiban, például a svéd sakkozó és influenszer Anna Cramling, de akadt, aki tevőleges szerephez is jutott. Igazi kuriózum volt, hogy a Világsakkfesztivál fővédnöke, Rubik Ernő köszöntötte a Nemzeti Galériába látogatókat, a közönségtalálkozón pedig bárki feltehette kérdését a Rubik-kocka feltalálójának.

A kétnapos sakkünnepen mindenki megtalálta a számára legizgalmasabb programot. Akiket a játékos kihívások mozgatnak meg, próbára tehették tudásukat a Rubik-kocka kirakó versenyen, rajthoz állhattak a Csillagsakk Olimpikón, kipróbálhatták magukat robotprogramozásban a fesztivál főtámogatója, a Morgan Stanley jóvoltából, vagy részt vehettek egy inspiráló sakkversenyen.

Polgár Judit, Polgár László, csillagsakk, sakkforradalmat
Polgár Judit Csillagsakkot játszik édesapjával, Polgár Lászlóval
Fotó: Polgár Judit Sakk Alapítvány

"Nagy öröm számunkra, hogy az idei Világsakkfesztiválon is izgalmas és tartalmas programokkal vehettünk részt - mondta Fogarasi Norbert, a rendezvényt immár hatodik éve támogató Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. - 

Különösen értékes volt látni, hogyan inspirálták kollégáink a gyerekeket a Lego robot-programozáson keresztül, és milyen nagy érdeklődés övezte a sakkmestereinkkel folytatott partikat.

Az ilyen kezdeményezések jó lehetőséget nyújtanak arra, hogy a Morgan Stanley munkatársai bemutassák kreativitásukat és elkötelezettségüket. Fontos számunkra, hogy a sakkon keresztül hozzájárulhassunk a stratégiai gondolkodás népszerűsítéséhez, amelyre ugyanúgy szükség van egy globális pénzintézet informatikai és elemző központjánál, mint a sakktábla fölött.”

Polgár Judit, világsakkfesztivál
Polgár Judit és a mellette álló Rubik Ernő is emberek millióit inspirálta
Fotó: Polgár Judit Sakk Alapítvány

Polgár Judit a világ ellen 

A fesztivál kiemelt programjaként Polgár Judit 8 közösség ellen játszott szimultánt. A laza, barátságos hangulatú partik közül kettőn döntetlen született: a külföldi és magyar újságírókból álló Hírnavigátorok csapata a 9 éves sakktehetség, az Angliát képviselő sakkolimpikon Bodhana Sivanandan váratlan bevonásával és segítségével döntetlenre mentette a meccsét. 

A siketek, nagyothallók és gyengénlátók képviselőinek csapata, a Bátorság bajnokai is remiben egyeztek meg Polgár Judittal.

 Az izgalom a szimultán végén tetőzött, a csapatok nagy része ugyanis időzavarba került. A nehézséget Zachary Saine (The Chess Nerd) és közössége remekül kezelte, bámulatos végjátékban az utolsó másodperceket is kihasználva - egyedüli közösségként - legyőzte a sakklegendát.

Bodhana Sivanandan, világsakkfesztivál
A 9 éves szupertehetség, az indiai Bodhana Sivanandan is beszállt a Polgár Judit elleni világméretű játékba
Fotó: Polgár Judit Sakk Alapítvány

Legtovább a Magyar sportlegendák közössége maradt talpon, kreatív, izgalmas játék végén adták meg magukat, akárcsak a Chess.com és a ChessKid közösségei.

A szimultán tanulságát a világ legnagyobb online sakk-közössége, a Chess.com képviselője, Ayelén Martinez fogalmazta meg: “A sakk során általában egyedül játszol az ellenfeleddel. Ez a közösségi szimultán jól példázza, amit Judit és a fesztivál szellemisége képvisel: a sakk összehoz és összeköt minket."

Sakkforradalom az oktatásban 

A fesztivál második napján a 4. Sakk az oktatásban konferencián (Educational Chess Summit) is ki lehetett tenni a bejáratra a “teltház” táblát. A külföldi és a magyar előadók saját példáikon mutatták be, hogyan képes a sakk alapjaiban megreformálni az oktatást, és milyen pozitív hatással lehet a fizikai-mentális egészségünkre.

Polgár Judit, Világsakkfesztivál,
Oktatási konferencián ritkán látni telt házas előadótermret
Fotó: Polgár Judit Sakk Alapítvány

Sebastian Siebrecht sakk nagymester, a Fascination Chess program megalkotója 

22 éve szervez sakktáborokat Németország bevásárlóközpontjaiba, ahol hetente gyermekek ezreit tanítja és inspirálja a játék iránti szenvedélyével.

Mads Jakobsen, a dán iskolai sakkszövetség (Danish Scholastic Chess Federation) elnöke elárulta, hogy az országban több mint 15 éve foglalkoznak képességfejlesztő sakkal az iskolákban, és jövőre Koppenhágában megnyitják a világ első sakk házát, a House of Chess - The Brain Gym intézményt. A kezdeményezés célja, hogy új alapokra helyezze a sakk oktatásban és társadalomban betöltött szerepét, közelebb hozva egymáshoz a generációkat.

Polgár Judit, világsakkfesztivál,
Világszerte gyerekek sokaságát inspirálja és fejleszti a sakk
Fotó: Polgár Judit Sakk Alapítvány

Pep Suárez különleges területekre irányította a figyelmet: a pszichológus és sakkoktató előadásában a sakk terápiás előnyeiről beszélt az ASD (autizmus spektrum zavar), a rák, a kognitív hanyatlás és a börtönökben történő rehabilitációval összefüggésben.

A Világsakkfesztivál minden szegletét átszőtte az inspiráció

“Programokban és élményekben ez volt az eddigi leggazdagabb fesztivál. 

A világ minden tájáról érkeztek látogatók, gyerekek és felnőttek - olimpikonok, művészek, véleményformálók -, hogy osztozzanak az összetartozás-érzésben és a játék örömében, amit a sakk nyújt.

 Felemelő volt látni, hogy a magyar és külföldi oktatási szakértők inspirációt merítenek a sakk köré épülő programokból, a többiek előadásaiból, és motiváltan, eltökélten folytathatják a munkájukat, amelynek kedvezményezettjei és nyertesei a jövő generációk."

Polgár Judit, Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia
Együtt a három Polgár lány: Zsuza, Judit, Zsófia (b.-j.)
Fotó: Polgár Judit Sakk Alapítvány

"Öröm volt látni a csillogó szemű gyerekeket, ahogy amatőrök és nagymesterek összekacsintanak a sakkasztalok fölött, és ahogy formát ölt egy darabka sakktörténelem a Labrosse művészházaspár festővásznán. Az idei Világsakkfesztivál ismét igazolta: nem kell sakkozónak lenni ahhoz, hogy az embert magával ragadják az események, hogy bekapcsolódjon a fesztivál vérkeringésébe, és feltöltődve térjen haza” - mondta zárszóként Polgár Judit.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!