A fentieken kívül is bőven lesz magyar érdekeltség augusztus 9-én Párizsban. A Grand Palais-ban a tekvondósoknál az utolsó magyar, egyben a sportág első magyar női olimpiai kvótása, a 18 éves Márton Viviana lép a küzdőtérre. A harc vonalán maradva, Ligeti Dániel a birkózók között mutathatja meg, mit tud, folytatódnak a férfi és női öttusa viadalok két-két honfitársunkkal, valamint befejezik a versenyt az utolsó számmal este a női hétpróbázóink is.
Szép a 7. helyen a második elődöntős csoportban, így Bőhm Csaba mellett ő is ott lesz a szombati döntőben!
A férfi súlyemelők 89 kilós kategóriáját a bolgár Karlosz Naszar nyerte összetett világcsúccsal a párizsi olimpia pénteki versenynapján, írja az MTI. A távirati iroda bővebben is ír Naszar nem mindennapi pályafutásáról:
A 20 éves Naszar, aki bolgár anya és libanoni apa gyermekeként éppen a nyári játékoknak otthont adó francia fővárosban született, szakításban még ugyanúgy 180 kilót teljesített, mint a fogásnemi világrekordot 182 kilogrammal tartó kolumbiai Yeison Lopez. Lökésben azonban jócskán rávert vetélytársára, s végül 404 kilós összetett világcsúccsal nyert a 390 kilóig jutott dél-amerikai rivális előtt. Naszar a második fogásnemben saját korábbi rekordját javította tovább egy kilóval 224 kilóra.
A bolgár emelő még nem volt 18 esztendős, amikor 2021-ben, Taskentben a sportág egyik legfiatalabbjaként írta át a csúcslistát a felnőttek 81 kilogrammos kategóriájában, s lett első ízben világbajnok. Emellett 2023-ban és idén is Európa-bajnoki címet szerzett összetettben.
A párizsi ötkarikás versengésben a bronzérmet az olasz Antonino Pizzolato, a 2021-es tokiói olimpia 81 kilós súlycsoportjának harmadik helyezettje érdemelte ki 384 kilóval.
Németország egy nagyon fizikális, agyonvédekezett, végig nagyon szoros meccsen 25-24-re legyőzte Spanyolországot az első elődöntőben, és ötödik alkalommal jutott be az ötkarikás fináléba, de kispályán csak egyszer 1980-ban tudott nyerni.
A 67 kilós Márton Vivianara a belga Sarah Charri legyőzése után a szerb Alekszandra Perisics vár a 21.19-kor kezdődő döntőben. A 22 éves szerb legnagyobb sikere a 2022-ben megszerzett vb-ezüstérem.
A 67 kilóban induló 18 éves magyar lány 21.19-kor lép tatamira a kínai Szong vagy a szerb Perisics ellen.
A 18 éves magyar tekvondós magabiztos bunyóval 2-0-ra legyőzte egy fejjel magasabb belga ellenfelét! Először van magyar olimpiai döntőse a sportágnak!
4-4 es állás után segdpontokkal nyert a magyar lány.
"A masszőröm kilazított, majd aludtam egyet és ettem. Utána már el is kellett kezdenem melegíteni" - elevenítette fel a több órás várakozást Márton az MTI-nek, aki először találkozott pályafutása során az amerikaival.
"Az első menet után tudtam, hogy stabilnak kell lennem, nem szabad hátrafelé mozognom, erre sokkal jobban vigyáztam. Hasonló stílusunk van, nagyon erős volt, de fejben szerintem jobban bírtam a végét. Az biztos, hogy a folytatásban is minden meccs kemény lesz, én a munkámat fogom végezni, azt, amire kér az edzőm" - mondta Márton, aki így már biztosan éremért küzdhet az impozáns Grand Palais-ben.
Márton a döntőbe jutásért, a kiírás szerint 16.11 órakor az első helyen kiemelt, tavaly Grand Prix-győztes, 2022-ben világbajnok belga Sarah Chaarival találkozik.
A június közepén világbajnok, pár héttel korábban a világkupadöntőn is aranyérmes magyar versenyző az A csoportban szerepelt az elődöntőben, ahonnan a 18 fős mezőnyből kilencen kerültek a szombati fináléba.
Bőhm csütörtökön nem tudta hozni korábbi jó teljesítményét, nem jöttek neki a tusok, így az Észak-párizsi Arénában rendezett körvívásban csak 13 győzelmet aratott, miközben 22 ellenfelétől vereséget szenvedett.
A kínai vb-n és a május végi, törökországi vk-döntőn is 22 sikeres asszója volt, ami jól érzékelteti, mennyivel nehezebb helyzetbe került most.
A pénteki folytatás már a Versailles-i kastély kertjében kialakított csodálatos versenyközpontban következett. Bőhm a 14. helyről kezdett, innen kellett felkapaszkodnia az első kilenc közé.
Az olimpián a világkupadöntőhöz hasonlóan már az elődöntőben is van lovaglás. Ez most hibátlanul sikerült a magyar versenyzőnek, aki aztán a bónuszvívásban is gyűjtött négy pontot két ellenfél legyőzésével. A 200 méteres úszásban, amelyre - tömött lelátók előtt - 25 méteres mobilmedencében került sor, 1:59.50 perccel a második legjobb időt érte el.
A koncentrált és eredményes versenyzés eredményeként a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak már kilencedikként vághatott neki.
A kombinált szám az erőssége, de most nem ment minden zökkenőmenetesen: futása rendben volt, de a lövészetben akadtak gondok. Az első még közepesen sikerült, de a másodikban nagyjából kétszer annyi időt töltött a lőállásban, mint általában szokott. Ezúttal egyik sorozata sem volt tökéletes, emiatt végig a kilencedik hely környéként volt, végül a francia Valentin Prades-ot utolérve és lehagyva nyolcadik lett. A mezőny első felében haladók a végére lelassítottak, Bőhm és Prades mögött viszont nagy volt az űr. A magyar versenyző a közepes lövészettel is a negyedik időt érte el 10:04.64 perccel az utolsó, összetett számban.
A B csoport elődöntőjét, amelyben ott lesz Szép Balázs, 17 órától rendezik.
A döntőre szombaton 17.30-tól kerül sor.
Márton Viviana 18 éves kora ellenére éretten és parádésan verekedett amerikai ellenfele ellen a mindent eldöntő, harmadik két percben és végül 2-1-s összesítéssel a magyar harcos jutott az elődöntőbe.
A magyar sportoló kemény döntőn van túl a férfi kenu egyes 1000 méteres számában, ahol a hetedik helyen végzett.
A magyar kenus a B döntőben volt érintett 1000 méteren.
Pénteken kora délután tartották a kajak kettesek 500 méteres döntőjét, amelyben a Tótka Sándor-Nádas Bence duó volt érintett. A magyar páros remek versenyzéssel, kiváló hajrával a második helyen végzett.
Egészen hihetetlen, de századra ugyanannyi idővel ért célba a bronzérmet szerzett magyar és német hajó a női kajak kettes 500 méteres versenyszámában, és mivel a szabályok szerint, ha két hajó öt ezred különbséggel ér célba, akkor holtverseny van, azért lett két bronzérmes.
A két sportolónak ez inkább volt felkészülés a tényleges versenyszámukra, amelyet szombaton rendeznek majd férfi egyes 1000 méteren.
A magyar páros a női kajak kettes 500 méteres versenyszámában remek hajrával a második helyen végzett, míg a Pupp Noémi, Fojt Sára duó bejött a harmadik helyre. Szenzációs, két érem egy verseny alatt, mint a reggeli úszás esetében.
A férfi öttusázók lovasversenyében Böhm Csaba remekül teljesítette a pályát és 300 pontot kapott ezért.
Ligeti Dániel kikapott a férfi birkózók szabadfogású mezőnyében a 125 kg-os kategóriában a török Akgul ellen 8-0-ra. Hogy tovább tudja-e a magyar birkózó folytatni a versenyt a vigaszágon, az a török rivális eredményén múlik majd, szombatra minden kiderül. Bővebben ITT olvashatnak a meccsről.
A Kiss Ágnes, Nagy Bianka páros a negyedik helyen végzett a női kenu kettesek 500 méteres döntőjében.
Ligeti Dániel a férfi 125 kg-os szabadfogású birkózók versenyében a negyeddöntőben harcol a legendás török olimpiai bajnok, Akgul ellen.
A magyar hétpróbázó szezonbeli legjobb dobását mutatta be a gerelyhajítás számában 49,52 méterrel, ezzel egyébként megnyerte a csoportját és kapott 851 pontot. Nemes Rita 43,64 méterrel fejezte be ezt a számot, 737 pontot kapott erre a teljesítményére.
Adolf Balázs személyében egy magyar versenyző lesz érdekelt a férfi kenu 1000 méteres döntőjében, miután az elődöntőben a még továbbjutást negyedik helyen zárt, Fejes Dániel viszont az ötödik lett, így ő nem jutott fináléba.
A gerelyhajítás második körében a hétpróbázó Krizsán Xénia 45,24 métert dobott, míg Nemes Rita 42,70 méterre hajított, így mindketten elmaradtak az első körben elért eredményüktől.
A szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Ligeti Dániel negyeddöntőbe jutott, miután legyőzte az Afrika-bajnoki ezüstérmes nigériai Ashton Adeyemit. A 35 éves birkózó 11-0-s technikai tussal nyert.
Péntek délelőtt két magyar is dobogóra állhatott a nyíltvizi úszás versenye után. A magyar hősök ikonikus ünnepléssel koronázták meg a sikerüket: a légpisztolyos vegyes csapat tagjaként olimpiai ezüstérmes Yusuf Dikec mozdulatával ünnepeltek a fotósok előtt.
Péntek reggel egészen elképesztő úszást mutattak be a magyar versenyzők a férfi 10 km-es nyíltvízi úszás döntőjében, amelynek végén Rasovszky Kristóf aranyérmet, Betlehem Dávid pedig bronzérmet nyert. A verseny után az aranyérmes Rasovszky részben a számmisztikával magyarázta a győzelmét, de mi köze volt a sikerhez a színes zokniknak és a gumikacsáknak? Cikkünkből kiderül.
A magyar hétpróbázónak ez volt az első gerelyhajítása, amivel idei legjobbját dobta. Nemes Rita következik lassan.
A kajak kettes 500 méteres küzdelmeiben a Tótka-Nádas duó bejutott a döntőbe, míg a Kopasz-Varga kettős lecsúszott a fináléról.
A pénteki, második napi program a távolugrással rajtolt, s a két magyar közül Nemes Rita kezdett jobban, ugyanis elsőre 5,88 méterre repült, míg Krizsán Xénia belépett. A lábsérüléssel bajlódó Nemes másodikra és harmadikra nem tudott javítani - 5,72 és 5,84 métert ugrott -, így ebben a számban 15. lett és 813 pontot gyűjtött. Krizsán második ugrása már érvényes volt, majd az 5,86 méteres kísérleténél harmadikra még jobban teljesített, s 6,03 méterrel a 12. helyen zárt, ami 859 pontot ért. Krizsán így 4515 ponttal két helyet javítva a 13. helyen áll jelenleg, míg Nemes 4360 ponttal maradt a 20.
A Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra páros utána a Pupp Noémi, Fojt Sára kajak kettes is döntőbe jutott 500 méteren, miután futamukban az új-zélandi, a német és a holland egység mögött a negyedik helyen végeztek.
A középfutamában a második helyen végzett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó a kenu kettesek 500 méteres versenyében, így fináléba jutott. A döntőt 12.50-kor rendezik.
A fiatal tekvandós remekül küzdve, 2-1 arányban győzte le ellenfelét az első mérkőzésén.
Két érem is a Szajnában, ez valami hihetetlen!
Minden valószínűség szerint a magyar és a német úszó között dől majd el az utolsó métereken az aranyérem sorsa a férfi 10 km-es nyílt vízi úszás döntőjében.
Hihetetlen izgalmak, Rasovszky óriási csatát vív a német Olver Klemettel az első helyért, míg Betlehem Dávid az ötödik helyen úszik a férfi 10 km-es nyílt vízi úszás versenyszámában.
Hihetetlen, már csak 1,7 km van vissza a tízből, az első helyen Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid pedig már a negyedik.
Lassan a végéhez közeledik a férfi 10 km-es nyílt vízi úszás döntője, amelyben mindkét magyar versenyző kiválóan szerepel.
Egészen elképesztő, hogy 5.9 km úszás után az első és a nyolcadik helyezett között nincs tíz másodperc a nyílt vízi úszás versenyszámában. Az első két helyen felváltva Wellbrock és Rasovszky, Betlehem jelenleg a nyolcadik.
Pazarul úsznak a magyar versenyzők a férfi 10 km-es nyílt vízi úszás fináléjában.
Albayrak 4,2 km után feladta a versenyt, ahol továbbra is Rasovszky Kristóf vezet, Betlehem Dávid a hatodik helyen úszik.
Összesen hat kört kell úszniuk a versenyzőknek a férfi 10 km-es nyílt vízi úszás döntőjében. Ebből már két kört teljesített a mezőny, Rasovszky továbbra is az élen, Betlehem pedig a nyolcadik helyen áll.
Betlehem Dávid a hatodik 2,5 km úszást követően a 10 km-es távon. Fantasztikusan versenyeznek a magyar sportolók.
Negyedóra úszást követően így áll a két magyar versenyző a férfi 10 km-es megmérettetésen.
29 versenyző ugrott a folyóba, az első méterek után Rasovszky már a második helyen úszik.
Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid is esélyes az éremszerzésre. A veszprémiek két kiváló úszója közül előbbi a 10 kilométeres táv regnáló világbajnoka, Tokió ezüstérmese, utóbbi pedig már bizonyította, hogy fantasztikus formában érkezett a francia fővárosba, ugyanis a medencés versenyek vasárnapi zárónapján 1500 méter gyorson hatalmas országos csúccsal a negyedik helyen zárt.