A magyar válogatott - Gellei Imre szövetségi kapitány szavaival élve - minimum döntetlenért utazik Reykjavíkba, s a beteg Bodnár, a sérült Pető, illetve a csapatot kereső Sebők Vilmost mellőzve abban az összeállításban szeretné pályára küldeni az együttest, amely majd az október 12-i, Svédország elleni Eb-nyitányon is szerepel. A házigazda együttessel eddig háromszor mérkőztünk, a mérleg ötvenszázalékos (három győzelem, három vereség), igaz, a hat izlandi góllal szemben mi kilencszer vettük be kapujukat. Atli Edvaldsson szövetségi kapitány nem ismeretlen a magyarok előtt, hiszen játékosként olyan csapatokban futballozott, mint a Dortmund, a Düsseldorf vagy a Bayer Uerdingen, összesen hetvenszer szerepelt a nemzeti csapatban, s ellenünk is játszott: igaz, mindkétszer 3-0-ra nyertünk, ami jó előjelnek számít. Sérült nincs, a szakvezetés számíthat legnagyobb sztárjaira, Arasonra (Rosenborg), Hreidarssonra (Ipswich), Gudjohnsenre (Chelsea).
Edvaldsson kapitány a Morgunbladidi nevű helyi napilapban elemezte is a magyarok elleni találkozót. "Számunkra is megfelelő ez az összecsapás, hiszen a magyarok hasonló stílusban játszanak, mint Eb-csoportellenfeleink közül a litvánok vagy a skótok. Ők a svédek ellen gyakorolnak, remélem, jó eredményt érünk el ellenük. Szeretnénk nyerni, s a mérkőzés jó lehetőség arra, hogy összeszoktassuk a játékosokat" - nyilatkozta a szakvezető.
A magyar válogatott egyébként közel tizenegy órás utazás után, magyar idő szerint csütörtök este 19 órakor megérkezett Reykjavíkba. A várakozásoknak megfelelően a csapatot zord időjárási körülmények - hűvös hőmérséklet, szél és szemerkélő eső - fogadták a szigetországban. Gellei Imre szövetségi kapitány az esti edzés után hirdet kezdőcsapatot, de az már biztosnak tűnik, hogy Lipcsei Péter, a Ferencváros középpályása öt év után ismét pályára lép a nemzeti együttesben.