Hazatér a ZTE
1900. január 01. 00:00
Szalay Péter, a ZTE ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy a stadionrekonstrukció okán jelenleg nyolcezer néző foglalhat helyet a lelátókon.
Természetesen a játékosok és a szakmai stáb is örömmel értesült arról, hogy hamarosan újra hazai környezetben léphetnek pályára. Érthető a derű, hiszen a zalai együttes, a stadion átépítése miatt, eddigi összes bajnokiját idegenben tudta le, majd az NK Zagreb és a Manchester United elleni Bajnokok Ligája mérkőzéseket is Budapesten volt kénytelen megrendezni, ami legalább 150 millió forintos kiesést jelentett a klubnak.
Egyébként csütörtökön is hosszabb útra készül Bozsik Péter csapata, hiszen a ZTE pénteken Debrecenben lép pályára az NB I 7. fordulójában, majd a szombat hajnali hazaérkezés után a gárda gőzerővel készül a jövő csütörtöki, Dinamo Zagreb elleni horvátországi UEFA-kupa-mérkőzésre.
Ugyanakkor az is ismert, hogy az UEFA előírásoknak a zalai sporttelep még nem felel meg, ezért a visszavágót Győrben rendezik. Nem véletlenül jegyezte meg néhány ZTE-futballista, hogy lassan megalakíthatják a zalai Kőrösi Csoma-társaságot, elvégre ritkaság, hogy egy csapat közel öt hónapig egyetlen alkalommal sem szerepel hazai pályán.
Ha hinni lehet az előrejelzésnek, a szeptember 22-i "hazatérésre", azaz a Győr elleni meccsre órák alatt elkapkodhatják az összes belépőket. Igaz, Zalagerszegen ez nem nagy ügy, hiszen a nyolcezer tikett cirka a fele a hazai meccsek látogatottságának.
Bánki József