Az eladó FTC akkorúgy nyilatkozott, hogy - az ingatlanügyletekhez hasonlóan - az FTC "per- és tehermentes". A Fotex tehát úgy tudta, hogy a Ferencváros Kft.-t adósságmentesen vásárolta meg, a szerződésben azonban arról is nyilatkoztak, hogy a megvásárlás előtti múlthoz kötődő szerződésekből eredő esetleges költségeket, károkat illetően az egyesületnek kell helytállnia.
Az elnök részletesen ismertette, hogy időközben milyen múltból adódó tartozást kellett kiegyenlíteni a Fotexnek, amelyről nem tudott a vételkor. Az elnök elmondta: 70 millió forintot kellett kifizetnie a Fradi Befektetési Rt.-nek az egyesület helyett régi tartozások fejében. Ez a részvénytársaság foglalkozott játékosok vételével, illetve eladásával. Később a Fotex Rt. az egyesület helyett kifizette egy volt játékos elmaradt járandóságait, ennek összege több mint 17,5 millió forint volt. További 40 millió forintot jelentett egy APEH-vizsgálat szerint kimutatott adó- és egyéb köztartozás-hátralék, amelyet a Fotex néhány hónapja kifizetett. A hétfőn átutalt összeg egy újabb felderített APEH-tartozás fedezetét szolgálta.
Az elnök szerint a legnagyobb tétel azonban egy olyan szerződésből származik, amelyet az FTC egy Ufa nevű társasággal kötött tévéközvetítési jogokra, ez a szerződés még az FTC megvásárlása előtti időből datálódik. Az Ufával létrejött szerződés egyértelműen hátrányos az FTC számára, és gyakorlatilag alig van olyan pontja, amely kötelező lenne az Ufára nézve, amely azóta Sport5 néven szerepel.
"Az Ufa-szerződésből származó, a 2002/2003-as futballszezonra elkönyvelhető közvetlen veszteség összege a Fotex számítása alapján 215 millió forint, és egyelőre nem lehet megbecsülni, hogy a szerződésből a következő hónapokban még mekkora veszteség adódhat" - mondta.
Hangsúlyozta: mindezt egybevéve, a múltból származó kötelezettségek, valamint a rossz szerződés és a két APEH-tartozás miatt a harmadik, 600 millió forintos vételárrészletből a Fotex már több mint 517,5 millió forintot teljesített. "Nem látok rövid távon lehetőséget arra, hogy normális, jó üzleti vállalkozássá lehessen átalakítani a társaságot" - mondta az elnök. Az azonban biztos, hogy a Fotex mint üzleti partner együtt fog működni az FTC-vel a következő években - hangoztatta Várszegi Gábor.
Az FTC éves bevételének struktúrájáról elmondta: éves szinten mintegy 150 millió forint származik a jegyeladásból, nettó 150 milliót jelenthetnek kedvező esetben a tévéközvetítések, és 100-150 millió forintot hoz a Fradi nemzetközi bajnokságokban való szereplése. A legnagyobb tétel azonban a szponzoroktól származó bevétel, ez egy évben mintegy 400 millió forintot hoz.