Argentína
A gauchók eddig csak két U17-es világbajnokságot hagytak ki, de a legjobb eredményük mindössze egy harmadik hely még 1991-ből, ami azért érdekes, mert egy korosztállyal feljebb, a húsz éven aluliak között viszont négy aranyat is szereztek. Mindez azonban a szövetség hozzáállásából is következik, az argentinok szerint ugyanis ebben a korosztályban még nem az eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy a tehetségek megfelelő nevelést kapjanak.
Ennek ellenére most ők számítanak az egyik esélyesnek, hiszen a korosztályos Copa Américán aranyérmet nyertek (1985 után először), megelőzve a brazilokat, mégpedig úgy, hogy hét mérkőzésen 19 gólt szereztek, és veretlenül zárták a tornát. A José Pekermant váltó szakvezető, Hugo Tocalli már a legutóbbi U17-es vébén is a válogatott élén állt, és a csapat akkor negyedik lett. A gárda kulcsemberei közül a csapatkapitány Lucas Biglia emelkedik ki, akit a Copa América legjobb játékosának választottak, és leginkább Fernando Redondóéhoz hasonlítják játékát.
|
A szövetségi kapitány, Ange Postecoglou most abban bízik, hogy megtalálta a megoldást erre a problémára Richard Carlos Cardozzo személyében, aki az óceániai kvalifikációs sorozatban 13 gólt ért el, igaz, meglehetősen gyenge ellenfelekkel szemben.
Costa Rica
Az ország labdarúgása mostanában rendkívül sikeresnek számít, hiszen a felnőttválogatott ott volt a legutóbbi vébén, és a minap az Arany-kupán is bejutott a legjobb négy közé. Ami az utánpótlást illeti, a legutóbbi U17-es vébén egészen a negyeddöntőig jutottak a közép-amerikaiak, és a torna egyik leglátványosabban játszó csapatának tartották őket, most pedig megnyerték a kvalifikációs tornát Mexikó és Kanada előtt, vagyis jelenleg sincsen rossz együttesük. A látványos támadófutball továbbra is jellemző a Ticosra, tagjai gyors, lapos passzokkal igyekeznek gyorsan átjátszani a középpályát és támadásba dobni villámgyors csatáraikat, akik közül José Garo három összecsapáson három gólt szerzett a kvalifikációs tornán.
Nigéria
A Szuper Sasfiókák a múltban rengeteg sikert értek el ebben a korosztályban, a legelső U17-es vébét ők nyerték 1985-ban, és 1993-ban is a legjobbnak bizonyultak, két évvel ezelőtt pedig a második helyet szerezték meg. Ehhez képest most a kontinensviadalon csalódást okoztak azzal, hogy "csak" a harmadik helyet szerezték meg, miután az elődöntőben vereséget szenvedtek a meglepetéscsapattól, Sierra Leonétől. A vébére azért kvalifikálták magukat azzal, hogy a bronzmeccsen legyőzték Egyiptomot, és úgy utaztak Finnországba, hogy az aranyérmet vették célba.
A szövetségi kapitány az egykori sokszoros válogatott, Augustine Eguavoen, aki annak idején szerepelt az 1988-as olimpián és az 1994-es vébén is. Ő rendkívül kemény védőnek számított, így nem csoda, hogy a nigériai együttes (tőlük kissé szokatlanul) nagy figyelmet fordít a védekezésre is, a kontinensviadalon öt meccsen mindössze két gólt kapott. Ami a támadásokat illeti, a csatársort az az Ezekiel Bala és Isaac Promise alkotják, akik a Manchester United ificsapatában szerepelnek.