Vágólapra másolva!
Szombaton huszonhárom mérkőzéssel folytatódnak a 2006-os világbajnoki selejtezők - legalábbis Európában. A magyar válogatott stockholmi fellépése mellett akad még bőven érdekes párharc. Szlovénia például a legjobb csatárait nélkülöző olaszokat fogadja, a franciákhoz az ír válogatott látogat, míg a brit csatát Anglia és Wales vívja. Utóbbi összecsapás érdekessége, hogy a két csapat 1984-ben, Wrexhamben találkozott egymással utoljára, akkor a walesiek nyertek.

Az 5. csoport legrangosabb találkozójára Celjében kerül sor, ahol Szlovénia a listavezető Olaszországot fogadja. A hazaiaknál Brane Oblak szövetségi kapitány egy helyen okozott meglepetést keretében, miután meghívta az újonc Luka Zinkót (Istres).

Az olaszoknál már nagyobb volt a "szórás", Marcello Lippi például kihagyta az utóbbi évek legtehetségesebb és legbalhésabb játékosát, Antonio Cassanót (AS Roma)

Sérülés miatt nem léphet pályára Alessandro Del Piero (Juventus) és Christian Vieri (Inter), míg Lippi úgy vélte, a Milan csatára, Filippo Inzaghi hiába tért vissza hosszan tartó bokasérülését követően, még nincs bevethető állapotban. A középpályán Milan-Juventus csere történt: Massimo Ambrosini és Andrea Pirlo helyett Manuele Blasi, valamint Mauro Camoranesi kapott meghívást.

A keretben akad itt is újonc, Cristian Zaccardo (Palermo) és Mauro Esposito (Cagliari) először öltheti magára a nemzeti mezt.

Glasgow-ban két nyeretlen csapat, Skócia és Norvégia csap össze, ráadásul a hazaiak annyiból előnyösebb pozícióban vannak, hogy eddig egy meccsen, egy döntetlenen vannak túl, míg a skandinávoknak már becsúszott egy zakó is.

Berti Vogts már szembesült azzal, hogy a Portsmouth középpályása, Nigel Quashie és a Southampton szélsője, Neil McCann sérült, de érzékeny veszteség lenne, ha a Hearts játékosa, Steven Pressley sem tudná vállalni a játékot.

A fehéroroszok Moldáviát fogadják, s annyira komolyan veszik az összecsapást, hogy Anatolij Bajdacsnij kapitány még a sérült Valentin Belkevicset is beválogatta. A Dinamo Kijev csapatkapitánya augusztus 10-én, a török Trabzonspor elleni BL-selejtezőn sérült meg, ám játékára szükség lehet, hiszen az irányító Alekszander Hleb eltiltását tölti. (A stuttgarti játékmester még a 21 éven aluliak Eb-döntőjében jutott a kiállítás sorsára, s az UEFA három mérkőzésről meszelte el.)

a csoport szombati programja:
Skócia - Norvégia, Glasgow 16.00
Fehéroroszország - Moldávia, Minszk 18.00
Szlovénia - Olaszország, Celje 21.00

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!