Vágólapra másolva!
Szombaton huszonhárom mérkőzéssel folytatódnak a 2006-os világbajnoki selejtezők - legalábbis Európában. A magyar válogatott stockholmi fellépése mellett akad még bőven érdekes párharc. Szlovénia például a legjobb csatárait nélkülöző olaszokat fogadja, a franciákhoz az ír válogatott látogat, míg a brit csatát Anglia és Wales vívja. Utóbbi összecsapás érdekessége, hogy a két csapat 1984-ben, Wrexhamben találkozott egymással utoljára, akkor a walesiek nyertek.

Brit csatára készül az angol és a walesi labdarúgó-válogatott, amely szombaton egymás ellen lép pályára a 6. csoport rangadóján. Sven-Göran Eriksson nem is bízott semmit a véletlenre, amikor kihirdette keretét, hiszen a legjobbak között ismét ott van Rio Ferdinand, Wayne Rooney és Sol Campbell.

A Manchester United védője 12 hónap után léphet ismét pályára a nemzeti mezben, az emlékezetes doppingvizsgálat-megtagadás után ugyanis komoly eltiltást kapott, ám a MU színeiben már meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújt.

Rooney utoljára az Eb-negyeddöntőben, Portugália ellen szerepelt a válogatottban, lábtörését követően viszont pazar teljesítménnyel, mesterhármassal debütált új csapatában, a MU-ban. Ugyancsak felépült Achilles-ín-sérüléséből az Arsenal védője, Campbell, aki várhatóan a kezdőben kap helyet, bár John Terry (Chelsea) és Ledley King (Tottenham) komoly vetélytársat jelent.

A középpályán a sérült Steven Gerrardot kell pótolni, erre a feladatra Nicky Butt (Newcastle), Joe Cole (Chelsea ) és Sean Wright-Phillips (Manchester City) is esélyes.

A walesieknél természetesen nem hiányozhat a Manchester United balszélsője, Ryan Giggs, aki letöltötte kétmérkőzéses eltiltását, amelyet még az oroszok elleni Eb-pótselejtezőn bemutatott könyökléséért kapott. A keret tagja a Birmingham City középpályása, Robbie Savage is, bár ő Anglia ellen még büntetését tölti.

Wales az 1958 óta nem jutott ki világbajnokságra, Anglia ellen pedig utoljára húsz éve mérkőzött, s akkor 1-0-ra nyert is Wrexhamben.

A csoport másik két mérkőzésén Ausztria Lengyelországot, míg Azerbajdzsán Észak-Írországot fogadja.

a csoport szombati programja:
Anglia - Wales, Manchester 16.00
Azerbajdzsán - Észak-Írország, Baku 18.30
Ausztria - Lengyelország, Bécs 20.30

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!