Három párharcról nem esett még szó, pedig ezek a párosítások is igencsak érdekes és kiélezett csatákkal kecsegtetnek. A Bajnokok Ligájából a lehető legkisebb különbséggel kiesett Olimpiakosz (a Liverpool az egymás elleni mérkőzéseken lőtt több góljával előzte meg a görögöket) a francia Sochaux-t fogadja, melynek ugyan az idén nem megy olyan jól, mint egy évvel korábban, de a Peugeot-gyár csapata így is bárkire veszélyes lehet. Kiváltképp egy olyan pireuszi gárdára, amely ismét belső viszályoktól hangos. Nagy kérdés, hogy Rivaldo botránya mennyire veti vissza a hellén csapatot, amely "nyugalmi állapotban" egy árnyalattal jobbnak tűnik Guy Lacombe együttesénél.
A CSZKA Moszkva továbbjutása is hajszálon múlt a Bajnokok Ligájában (a csoportkört végigszenvedő FC Porto az utolsó fordulóban előzte meg Jurij Szjomin csapatát), az oroszok is az UEFA-kupában szeretnének vigasztalódni, de nekik sem lesz könnyű dolguk. A részben Roman Abramovics tulajdonát képező piros-kékek a Benfica ellen szállnak harcba, ráadásul az első mérkőzést Moszkvában rendezik. Ha a portugálok nem fagynak meg az orosz télben február közepén, azaz nem szednek össze komoly hátrányt, a visszavágón, a Luz-stadionban kiharcolhatják a továbbjutást.
A 16. párban két piros-kék gárda esik egymásnak, mégpedig nagyjából azonos továbbjutási eséllyel. A svájci Basel játékerejét testközelből is megtapasztalhattuk, aki a helyszínen vagy a televízióban látta Christian Gross csapatának Ferencváros elleni mérkőzését, tanúsíthatja, hogy a Basel nem számít éppen verhetetlennek. Ez természetesen elmondható a Lille együtteséről is, de a francia gárda egységesebb, jobb csapatnak tűnik helvét riválisánál. A bajnokságban Claude Puel együttese számít a címvédő Lyon egyetlen igazán komoly üldözőjének, az UEFA-kupában pedig csoportelsőként jutottak a legjobb 32 közé Acimovicék.
Közel sem biztos, hogy az első tavaszi forduló jelenti a végállomást a Lille számára, de a végső győzelemre azért vannak esélyesebb klubok. A mértékadónak számító William Hill fogadóiroda a Valencia végső sikerére fizeti a legkevesebb pénzt (egy fontra kilencet ér a spanyolok címvédése), a Stuttgart diadala 11-szeres, a Newcastle vagy a Middlesbrough kupagyőzelme 12-szeres nyereménnyel kecsegtet. Aki igazán sok pénzt szeretne nyerni, fogadjon arra, hogy a lisszaboni döntő végén az Alemania Aachen csapatkapitánya emeli fel az UEFA-kupát - 201-szeres pénzt nyerhet!