Vágólapra másolva!
A nyár egyik legnagyobb átigazolási szenzációját a Real Madrid olasz középhátvédje, Fabio Cannavaro szolgáltathatja. Az aranylabdás játékosnak az idény végén lejár a szerződése, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a Real nem kívánja azt meghosszabbítani. Ez egyben azt jelenti, hogy a 35 esztendős játékos ingyen igazolhatóvá válik, így alighanem nagy lesz a versenyfutás az aláírásáért.

Korábban sokan úgy vélték, hogy Cannavaro visszatér nevelőegyesületéhez, a Napolihoz, hiszen többször is kijelentetté, hogy szeretné ott befejezni pályafutását, ráadásul így együtt játszhatna öccsével, Paolóval. A védő ügynöke, Enrico Fedele azonban a napokban kijelentette, hogy védence nem szerződik Nápolyba, így továbbra is kérdéses, hol folytatja majd a pályafutását.

A legújabb hírek szerint bőven akadnak érdeklők, az egyik legkomolyabbnak az AC Milan számít. A piros-feketéknél Paolo Maldini visszavonulása miatt mindenképpen szükség lesz a védelem megerősítésére, és bár Cannavaro személye nem hozná meg azt a fiatalítást, amiben a klub hívei bíznak, a válogatott védő mégis jól jönne a klubnak, főleg úgy, hogy egyetlen eurót sem kellene érte fizetni.

Cannavarót azonban Angliába is csábítják, állítólag a Tottenham Hotspur és a Manchester City is érdeklődik iránta, márpedig a Premier League-ben alighanem nagyobb fizetést kaphatna - más kérdés, hogy mennyire bírná a tempót.

További átigazolási hírek
Az Arsenal érdeklődik az Everton védője, Joleon Lescott iránt. A Portsmouth középpályását, Sean Davist a Bolton Wanderers és a Blackburn Rovers is vinné. A Standard Liege középpályását, Steven Defourt az Olympique Marseille és az Aston Villa is kiszemelte. A VfB Stuttgart holland védőjét, Khalid Boulahrouzt a Hannover '96 szeretné átcsábítani. A Galatasaray brazil középpályása, Lincoln visszatérhet a Bundesligába, a Borussia Dortmund lehet a következő klubja. A Manchester Cityt ezúttal az AC Milan brazil középpályásával, Ronaldinhóval hozták kapcsolatba. A Deportivo a Málaga két focistájával, Eliseuval és Callejával erősítene. A Manchester United állítólag érdeklődik a CSZKA Moszkva brazil csatára, Vágner Love iránt.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!