A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNVas Kata Blanka
14:00KerékpározásVerseny
Vágólapra másolva!

Raktárban porosodnak a stadionbeléptető rendszerek

A Sportfolió Kht. jelenleg is árulja a még 2001-ben beszerzett stadionbeléptető rendszer eszközeinek nagy részét, melyek valószínűleg külföldön találhatnak vevőre - derült ki Orbán Sándor ügyvezető igazgatónak csütörtöki nyilatkozatából.

A 2000-ben indult stadionrekonstrukciós program már-már elfeledett, 4 milliárd forintért megvásárolt beléptetőrendszerének a sorsa a múlt szombaton félbeszakított Ferencváros-DVTK labdarúgó bajnoki találkozó után került ismét előtérbe, mivel a korábbi elképzelések szerint annak segítségével ki lehetett volna szűrni a garázda elemeket a stadionokból.

A Sportfoliónak az eredetileg 38 helyszínre szánt beléptető, térfigyelő és jegyértékesítő rendszer egyes eszközei vannak a tulajdonába. Pontosabban a megrendelt 500 beléptető kapu, és azok működtetéséhez, beszereléséhez szükséges elemek 60 százaléka. A többi jelenleg is üzemel egyes stadionokban, például Székesfehérváron vagy Zalaegerszegen.

Orbán Sándor elmondta, hogy már hosszú ideje árulják az eszközöket, melyeket eredetileg egy csomagban szerettek volna értékesíteni, ám most már több részletben is eladnák.

"Nem verdesi az egeket a jelentkezők száma, de azért többen érdeklődnek, Magyarországról elsősorban azokról a helyszínekről, ahol beszerelték ezeket annak idején" - jelezte az ügyvezető, hozzátéve, elsősorban arra lát esélyt, hogy külföldön tudják eladni a kapukat. "Az eszközök megvétele után sok pénzt kell költeni a korszerűsítésükre, hiszen számítástechnikai alapú dolgokról van szó, amelyek már elavultak, de fejleszthetőek."

Az is kiderült, hogy a rendszerhez megrendelt eredeti szoftver egy országos hálózatra lett szabva, ezért a Sportfolió saját, szigetszerűen működő szoftverrel árulja a kapukat.

Orbán elmondta, hogy a beléptetőrendszer használatához minden stadionban megfelelő körülményeket kell teremteni, azaz úgy kell átalakítani a létesítményt, hogy csak ezeken a kapukon lehessen bejutni. Magyarországon ez több helyen komoly problémát jelent, ugyanis több stadion esetében a feltételek megteremtése jóval többe kerülne, mint maga a beléptetőrendszer.

A Ferencvárosnál sem ezekből telepítettek, az Üllői úton már korábban kialakítottak egy saját beléptetőrendszert. Az FTC 2000. október 10-én adta át - sajtótájékoztató keretében - 74 millió forintért kiépített rendszerét, melynek forgókapuit kilenc helyen, négyes csoportokban helyezték el, s egyidejűleg 36 személy beléptetését teszi lehetővé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!