Vágólapra másolva!
Megváltoztatja stadionújságjának a nevét az Újpest FC a szombati, Ferencváros elleni 6-0-s diadal után. Prukner László, az FTC szakvezetője vállalja a felelősséget a súlyos vereségért, de nem tűri el az öltözőbeli megjegyzéseket. Amíg a Fradi-szurkolók Heinz kiállításának jogosságát vitatják, az [origo] által megkérdezett Újpest-drukker azt mondja, minden évben ugyanazzal verik meg a nagy riválist, és nem kellett volna botrány miatt félbeszakítani a meccset, ha az újpesti vezetők nem adtak volna 500 jegyet a Ferencváros Szurkolók Szövetségének.

Fölényesen, 6-0-ra diadalmaskodott az Újpest a vendég Ferencváros ellen a Soproni Liga 6. fordulójának szombati rangadóján, amely rendbontás miatt a második félidőben 10 percre félbeszakadt. A zöld-fehérek a mérkőzés 39. percétől emberhátrányban játszottak, s a végig veszélyesebben futballozó lila-fehérek könnyedén kihasználták a lehetőséget.

A mérkőzés fordulópontja volt, hogy a vendégek cseh csatárát, Marek Heinzet az első félidő végén kiállította a játékvezető - a fórumokon a ferencvárosi drukkerek egyértelműen úgy ítélik meg, ezzel jogtalan előnyhöz jutott a hazai együttes.

Az első félidőben, majd a szünetben is sűrű füst lepte el a pályát az újpesti szurkolók tűzijátéka miatt, sőt ahogy az [origo]-nak megígérte, Jimmy Jump tiszteletét tette a rangadón, berohant a pályára, lőtt egy nagy gólt, majd a hason csúszó provokatőrt a biztonsági emberek húzták le a pályáról.

A második félidőben az Újpest szétzilálta a Fradit, 5-0 után az FTC szurkolói rombolni kezdtek a szektorukban, megbontották a kerítést, és megpróbáltak bejutni a pályára, ezért a játékvezető félbeszakította a találkozót. A rohamrendőrök felsorakoztak a vendég szektor előtt, még Prukner László, az FTC vezetőedzője is megpróbálta megnyugtatni a drukkereket.

A mérkőzés végül 8 perces hosszabbítással és 6-0-s hazai sikerrel ért véget.

Prukner vállalja a felelősséget

"Gratulálok az Újpestnek. Felfokozott várakozás előzte meg a mérkőzést, átalakulóban van mindkét együttes, nagyjából egyforma játékerőt képvisel a két csapat, semmi nem utalt arra a találkozó előtt, hogy kikapunk, főleg nem, hogy ilyen arányban" - nyilatkozta Prukner László, a Ferencváros szakvezetője.

"Egy figyelmetlenség után a hazaiak megszerezték a vezetést, ezt követően a mérkőzés fordulópontjaiból rosszul jöttünk ki. 2-0 után az én felelősségem, hogy nem állítottam vissza a csapatot, ezt vállalom. Egy Ferencváros azonban nem adhattuk fel, még 10 emberrel sem. Úgy tűnik, a jövőben gyakorolhatjuk az emberhátrányos helyzeteket. Továbbra is bízom a csapatomban, azt mondtam a játékosoknak, hogy az eddigi sikereket is együtt értük el, ezt is, nem tűröm el, hogy megjegyzéseket tegyenek egymásra az öltözőben."

Újságnevet változtatott a 6-0-s diadal

"Nagyon boldog vagyok, és tiszta libabőr" - mondta a Sport TV-nek az újpesti Simon Krisztián, miután a csatorna a mérkőzés legjobbjának választotta. "Legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy hatot rúgunk a Fradinak. Azt hiszem az első 20 perc kiegyenlített volt, és aztán a gólunkat követően kerültünk fölénybe. A gól felhozta, felpörgette a csapatot, és onnantól kezdve nagyon jól játszottunk. Eddig valóbban gyengébbek voltunk helyzetkihasználásban, de most az élet visszaadta, amit korábban elvett, hiszen sorra rúgtuk be a helyzeteinket."

Forrás: MTI
Forrás: MTI

"Amíg élünk, nem felejtjük el ezt a napot. Óriásit nyújtott a csapat. Simon Krisztián gólja megadta az alaphangot, végig jól játszott, de ez elmondható az egész csapatról. Hihetetlen volt a közönség is, köszönöm mindenkinek" - nyilatkozta Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az eddigi legnagyobb különbségű Fradi elleni siker emlékére 8-3 névvel illetett stadionújság neve mostantól 6-0 lesz.

Vágner: A játékvezetőnek konzultálnia kell

Miután Vágner László, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke nem értékelheti a mérkőzés bírójának ténykedését, azt kérdeztük tőle, milyen írott vagy íratlan szabálya van a mérkőzés végleges beszüntetésének.

"Az első félidőben a játékvezető valóban félbeszakította a mérkőzést, de a csapatokat nem terelte az öltözőbe. A második tűzijáték a szünetben történt, el sem kezdődött a mérkőzés, azaz nem is kellett megszakítania. A harmadik incidens már rázósabb volt, amikor a vendégszurkolók menekülőkapukat döntöttek be és a székeket dobáltak be, akkor a játékvezető a rendőrség felvonulásának érdekében szakította meg a találkozót. A szabály szerint ilyen esetben a játékvezetőnek konzultálnia kell az ellenőrrel és a biztosítás parancsnokával. Ez esetben azt történhetett, hogy utóbbi jelezte, képesek megfékezni a további atrocitást, tehát a találkozót folytatni lehet."

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Arra a kérdésünkre, hogy ezek szerint a biztosítás parancsnoka nagyobb hatalommal rendelkezik-e, mint a játékvezető, illetve utóbbi mindezek ellenére - például megijedve a látottaktól - beszüntetheti-e a mérkőzést, Vágner úgy felelt: a kulcsszereplő a rendőri vezető.

"A játékvezető elviekben megteheti, hogy beszünteti a mérkőzést, de azt tudnia kell, hogy szurkolói rendbontás esetén kevesebb információval rendelkezik a lelátón zajló eseményekről, mint a rendőrség. Más kérdés, ha tettlegesség történik, ha őt vagy a játékosokat megdobják, vagy megverik, akkor azonnal véget vethet az összecsapásnak. De azt is mindig mérlegelni kell, hogy a meccs beszüntetése nagyobb kockázattal járna-e, mint annak folytatása."

Vágner ugyan nem értékelte a játékvezető ténykedését, de azt elmondta, hogy Marek Heinz kiállításakor nem volt játékban a labda, hiszen az ellene szabálytalankodó újpesti megmozdulását Solymosi lefújta, sőt, sárgát is adott neki. "Az már más kérdés, hogy a Fradi-csatár mozdulatát hogyan értékeli a játékvezető, ha szándékosnak véli, akkor sárgát vagy pirosat ad neki."

Az Újpest FC kommunikációs igazgatója, Nemes Károly azt mondta az [origo]-nak, egyelőre nem vizsgálják a szurkolói rendbontásokat. "Az Újpest FC számít arra, hogy a mérkőzésen résztvevő MLSZ-ellenőr a mérkőzés jegyzőkönyvben jelezte a megszakításokat, és arra is számít, hogy az MLSZ fegyelmi bizottság foglalkozni fog a mérkőzés közben a hazai szektorokban és a vendégszurkolók által elfoglalt lelátón történtekkel" - közölte Nemes, további részleteket azonban csak hétfőre ígért.


"Heinz piros lapja ostoba és nevetséges döntés volt"

Megkerestünk két helyszínen tartózkodó szurkolót is, mondják el véleményüket. László a ferencvárosi szektorban szurkolta végig az összecsapást, a botrányról nem akart nyilatkozni, de a játékvezető ténykedését nem hagyta szó nélkül. "Ha Böőr a mérkőzés legelején sárgát kap csúnya szabálytalanságáért, akkor a második lapnál őt is ki kellett volna állítani. Ezek után bárhogy nézzük, Heinz piros lapja ostoba és nevetséges döntés volt."

A drukker szerint a Ferencváros ugyan csúnya csatát vesztett, de azért jó érzés még ránézni a tabellára, ahol kedvencei egy ponttal az Újpest előtt állnak.

"Ugyanazzal verjük meg minden évben a Fradit"

Az Újpest-drukker András szerint "ezt a csürhét nemhogy idegenbeli mérkőzésre, de még saját pályájára sem szabadna beengedni."

"Életem egyik legnagyobb élménye volt az összecsapás. Nagyon féltem előtte, még a Fradit esélyesebbnek is tartottam, 0-0-ig kiegyenlített is volt a mérkőzés, de utána legázoltuk a zöldeket."

Forrás: MTI
Forrás: MTI

A gyerekkora óta a liláknak szorító drukker úgy véli, egy kiállítás még nem ok arra, hogy egy csapat teljesen szétesve edzőmeccsé züllesszen egy rangadót. "Ugyanazzal verjük meg minden évben a Fradit: a saját nevelésű újpesti játékosok tudnak az Újpestért küzdeni, miközben a másik oldalon, bosnyákok, csehek, mindenféle 'zinhók' bohóckodnak. A mi fiainkat atomra fel lehetett tüzelni, Mészöly ebben a legnagyobb".

A szurkolói balhéról csak annyit mondott, ha nem kapta volna meg a Ferencváros Szurkolók Szövetsége az 500 jegyet, akkor nem jött volna el a kemény mag, s nem lett volna balhé. A Ferencváros Szurkolók Szövetsége a hét közepén állapodott meg az Újpest FC Kft-vel, hogy a szervezett szurkolói csoportok plusz 500 jegyet kapnak, cserébe támogatják a rendet, mindent megtesznek azért, hogy a stadionon belül nem lesz rendbontás.

"Ehhez képest már a mérkőzés előtt felvonultak a stadionhoz, csak a rendőrök elhajtották őket, majd 4-0 után azért történt, ami történt, hogy beszüntesse a bíró a számukra kínos szenvedést."

Pajor-Gyulai László, az MLSZ sajtófőnöke azt mondta, az MLSZ-ellenőr hamarosan leadja majd a mérkőzésről készített jelentését, az alapján indulhat fegyelmi vizsgálat a Szusza-stadionban történtek miatt. "Csányi Sándor elnök úr programjában kiemelt helyet foglal el a stadionok rendjének helyreállítása, de ez nem egyszerű folyamat, ehhez jogszabályváltozás kell, és az, hogy ezeket a szabályokat alkalmazni is lehessen" - tette hozzá.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!