A döntésben érintettként nem vehetett részt dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, aki elmondta: „A fejlesztéseknek köszönhetően Magyarország alkalmassá vált arra, hogy rendszeres házigazdája legyen a legjelentősebb nemzetközi futballeseményeknek.
A döntéssel az UEFA a magyar futball jövőjét is támogatta: az U21-es Eb rendezés lehetősége azt is jelenti, hogy a későbbi felnőtt válogatott gerincét jelentő tehetségek a kontinens legjobbjaival játszhatnak kiélezett mérkőzéseket, hazai pályán."
A 2021 júniusában sorra kerülő korosztályos Eb-t hat helyszínen rendezik, 12 csapat részvételével, a tervek szerint Székesfehérvárott, Szombathelyen és Budapesten, illetve Celjében, Ljubljanában és Mariborban.
A magyar és a szlovén válogatott rendezőként automatikusan ott lesz a tornán,
korosztályos válogatottunk tehát nem vesz részt a jövő ősszel induló Eb-selejtező sorozatban, az Európa-bajnokságig kizárólag felkészülési mérkőzéseken lép pályára.
A 2021-es Eb nyitómérkőzését Ljubljanában, a torna döntőjét Magyarországon rendezik. Az Európa-bajnokság csoportküzdelmei három darab négycsapatos csoportban zajlanak, a csoportgyőztesek és a legjobb második helyezett jut be a torna elődöntőjébe. Az Eb-sorozatban az 1998. január 1. után született játékosok vehetnek részt.
Forrás: MLSZ