Solskjaer győzelemmel ünnepelte a szerződéshosszabbítást
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/SHkaLZEGitUnyFANwzFqB5ResbGfhDByakeKjYWSrq4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NzJkYjg0YWIxYTQ2YzlhNjg2Mjk0MWM4NTc4YTk0.webp)
A Vörös Ördögök azóta, hogy kiejtették a Bajnokok Ligájából a Paris Saint-Germaint, két meccset is elvesztettek a szigetországban. A manchesteri játékosok azonban jó hangulatban készülhettek a Watford elleni összecsapásra, ugyanis csütörtökön hivatalos lett, hogy a csodatevő Ole Gunnar Solskjaer folytathatja a munkát az Old Traffordon.
A vendégek azonban nem akartak asszisztálni az újabb Solskjaer-győzelemhez, és támadólag léptek fel Manchesterben. A Watford az első negyedórában több helyzetet is kialakított, a spanyol válogatott David De Geának a 12. percben már egy bravúrt is be kellett mutatnia Troy Deeney fejese után.
A 27. percben a semmiből szerzett vezetést a Manchester United.
Luke Shaw szerzett labdát a saját tizenhatosa előtt, majd egy tökéletes ütemű indítással ziccerbe hozta a félpályáról kilépő Marcus Rashfordot, aki elpöckölte a labdát a tehetetlenül kifutó Ben Foster mellett.
Az angol válogatott támadónak ez volt a 10. bajnoki gólja, így ő lett a Manchester United harmadik játékosa (Romelu Lukaku és Paul Pogba mellett), aki az idei szezonban elérte a 10 gólos határt. Legutóbb ilyen a 2012/13-as szezonban fordult elő, amikor Javier Hernández, Wayne Rooney és Robin Van Persie is 10 gól fölött termelt.
A második félidőt ismét a Watford kezdte jobban.
Az 53. percben Roberto Pereyra 18 méteres lövését De Gea bravúrral szedte ki a jobb alsó sarokból. A folytatásban is a vendégek akarata érvényesült, a Manchester United kizárólag az egygólos előny megőrzésére koncentrált, majd a 72. percben ismét talált egy gólt, ezzel lezárta a meccset. A csereként érkező Jesse Lingard jobbról belőtt labdáját Anthony Martial sarkazta kapura, Foster elsőre még nagyot védett, de a francia játékos begyűjtötte a kipattanót, és közelről a hálóba lőtt.
Ezzel a találattal Martial is csatlakozott a Manchester United 10 gólos játékosaihoz. Ilyenre legutóbb az 1995/96-os szezonban volt példa. Akkor Paul Scholes, Andy Cole, Ryan Giggs és Éric Cantona lépte át a tízgólos határt.
A 90. percben Abdoulaye Doucoure ziccerével ugyan szépíteni tudott a Watford, de az egyenlítésre már nem maradt ideje.
A Manchester United nyögvenyelősen, de megszerezte a három pontot, és feljött a negyedik, Bajnokok Ligája-szereplést jelentő helyre a tabellán.
A sereghajtó Huddersfield Town a következő idényben nem lesz az élvonal tagja, mivel 2-0-ra kikapott a Crystal Palace vendégeként, míg a rivális Burnley és Southampton is begyűjtötte a három pontot. A Premier League történetében eddig csak egyszer, a 2007/2008-as idényben fordult elő, hogy egy csapat – a Derby County – búcsúja már március vége előtt eldőlt.
Premier League, 32. forduló:
Brighton-Southampton 0-1 (0-0)
Burnley-Wolverhampton Wanderers 2-0 (1-0)
Crystal Palace-Huddersfield Town 2-0 (0-0)
Leicester City-Bournemouth 2-0 (1-0)
Manchester United-Watford 2-1 (1-0)
17 ![]() |
28 ![]() |
72 ![]() |
82 ![]() |
90 ![]() |
90 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |