Korábbi Fradi-játékos a Paks első nyári igazolása
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/KB3JkcMuzIMqXWrSJWKHftU0KuLhBSH09DWEPQ8TiBE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E5ODdhMzRmODY5ZTRkNjViN2ExMzZjMDc0NGEwM2Yx.webp)
A 29 éves középpályás hároméves szerződést kötött a Tolna megyei klubbal. Bognár az MTK-ban és a Vasasban nevelkedett, majd az Újpest FC játékosaként mutatkozott be az NB I-ben. Később futballozott Mezőkövesden, Diósgyőrben, a Ferencvárosnál, majd újra Mezőkövesden, ahonnan két éve nyáron tért vissza a budapesti kék-fehérekhez. Bognár 148 NB I-es mérkőzésen 16 gólt és 35 gólpasszt adott.
„Már többször volt róla szó, hogy érkezem, ez nagy örömömre most valósult meg, tehát, ami késik, sosem múlik.
Nagyon éreztem a klub részéről, hogy szeretnének a csapatban tudni, ez pedig fontos volt számomra a döntésem meghozatalakor. Apukám bajai, úgyhogy egy kis közeli, Duna-parti ismertségem van ebből a szempontból, és biztos, ő is nagyon örül az új csapatomnak.
Izgatottan állok elébe a rám váró feladatoknak. Nagyon szimpatikus a klub koncepciója, és nagyon bízom benne, hogy bele is illek, valamint jó teljesítményt fogok nyújtani" - nyilatkozott a Paksi FC honlapjának Bognár István a szerződés aláírását követően.
„Bognár Istvánt már régóta szerettük volna leigazolni,
szerencsére ez most sikerült. Sokat várunk tőle, hiszen egy nagyon jó játékossal erősödtünk" - fogalmazott Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője.