„Nagyon örülök a Ferencváros sikerének. 25 év után sikerült újra csoportkörbe jutni a Bajnokok Ligájában a Fradinak, ez sokat elmond a nem mindennapi bravúrról.
Nagyon egységes csapat az FTC, precízen összerakott, fegyelmezett együttes. Többek között ennek köszönheti a BL-be jutást"
– mondta Keller József az Origónak, akit arról is kérdeztünk, vajon össze lehet-e hasonlítani a mostani és az 1995-ös BL-csodát.
Szerintem nem érdemes. Nem is szeretnék párhuzamot húzni a kettő között, mert teljesen más volt a lebonyolítás is. Most a koronavírus is bekavart,
ugye az utolsó körig csak egy meccsen dőlt el a továbbjutás. Ez szerintem kedvezett a Fradinak. Persze egy Celtic, vagy éppen egy Dinamo Zagreb erősségű csapatot legyőzni hatalmas teljesítmény. A norvégok elleni eredmény szerintem reális, a jobb csapat ment tovább" – tette hozzá a korábbi klasszis focista.
„Nem érdemes az esélyekről beszélni. Egyelőre meg kell várni a csütörtöki sorsolást, hogy milyen csapatokat kap majd a Fradi.
A legfontosabb, hogy amennyi pontot csak tud, gyűjtsön be, mert nemcsak szakmailag, de anyagilag is sokat jelent"
– zárta a szavait Keller József.