Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a tartalékosan felálló Barcelona időnként remek játékot bemutatva 3-1-re legyőzte hazai pályán a Napolit, így 4-2-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé. Xavi együttese sokkal jobban játszott, mint Nápolyban, és ugyan rengeteg helyzetet kihagyott, mégis megérdemelten lehet ott a negyeddöntőben. A katalánokhoz képest az Arsenal sokkal jobban megszenvedett, Mikel Arteta csapata drámai tizenegyespárbajban búcsúztatta a 41 éves Pepe vezérletével küzdő Portót. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a keddi játéknap további érdekességei!

Tinisztárjai repítették a Barcelonát

A Barcelona számára rengeteg gyötrelmet hozott már ez a szezon, a spanyol bajnokságban csak a harmadik helyen áll, több kínos vereséget is elszenvedett, ráadásul példátlan sérüléshullám sújtja a csapatot. Xavi együttese a Napoli elleni első meccsen gyenge játékkal ért el 1-1-es döntetlent, a visszavágón pedig több alapemberére sem számíthatott. Tartalékos összeállításban, rengeteg fiatallal a kezdőcsapatban lépett pályára a katalán óriás a Camp Nouban, a 17 éves Pau Cubarsinak ez volt pályafutása első meccse a BL-ben. 

Ehhez képest a Barca remekül kezdett, a 20 éves Fermin Lopez okos góljával hamar vezetést szerzett, két perccel később pedig Joao Cancelo növelte az előnyt. 

A 20 éves Fermin Lopez lőtte a Barcelona első gólját
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Alig több mint negyedóra után úgy tűnt, eldőlt a továbbjutás, azonban a Napoli elkezdett életjelet adni magáról és az első félidő közepén Amir Rrahmani góljával visszajött a meccsbe. Az olasz bajnokság címvédője - a klub szintén nehéz szezont fut, néhány hónap alatt kétszer is edzőt váltott - a második félidő elején közel járt az újabb gólhoz, Victor Osimhen pedig gyanús körülmények között esett el a 16-oson belül, de a bíró nem adott 11-est. Mindkét csapatnak akadtak helyzetei, a hajrához érve a Barca játszott veszélyesebben, amely egy szép akció végén eldöntötte a továbbjutást Robert Lewandowski révén.

A meccs képét tekintve megérdemelten győzött 3-1-re és jutott tovább 4-2-es összesítéssel Xavi együttese, a katalán sztárcsapat egy jó BL-szerepléssel még megmentheti a szezonját, bár a folytatásban már sokkal nehezebb ellenfelei lesznek, mint a gyengélkedő Napoli

Ezen a mérkőzésen is remekül játszott a 16 éves Lamine Yamal, a Mallorca elleni bajnokin győztes gólt szerző tinisztár rengeteg támadásban játszott központi szerepet,

egyszer pedig egy egészen zseniális köténnyel verte át ellenfelét. 

A BL-ben debütáló 17 éves Pau Cubarsi is rendkívül éretten futballozott, a fiatal középhátvéd az összes párharcát megnyerte, nem véletlenül választották meg a mérkőzés legjobbjának.

Mellette még az első gólt szerző Fermin Lopez teljesítményét is ki kell emelni, a fiatal tehetségek hatalmas szerepet játszottak a klub számára nagyon fontos győzelemben, és ha így folytatják, a jövő Barcelonájának alappillérei lehetnek hosszú éveken át.

Xavit maradásra akarják bírni a játékosai

Őszintén szólva, ez életem egyik legszebb napja. Nagyon nehéz éveken van túl a klub, de most ott vagyunk a negyeddöntőben. Nagyon büszke vagyok erre a díjra,

de az egész csapat megérdemli az elismerést, hiszen együtt harcoltuk ki a továbbjutást" - mondta a meccs emberének választott Cubarsi, utalva arra, hogy az előző két szezonban a katalánok már a csoportkörben kiestek, de most ott vannak Európa legjobb nyolc csapata között.

"Remek meccset játszottunk, a csapatom mindent kiadott magából. 

A mérkőzés nagy részében a mi akaratunk érvényesült, szóval igazán büszke vagyok most a fiúkra. Ezt a pillanatot ki kell élveznünk" -

nyilatkozta Xavi, aki már hónapokkal korábban bejelentette, hogy az idény végén távozik, bár Barcelonában valószínűleg nem bánnák, ha a klublegenda meggondolná magát. A meccs után az együttes uruguayi védője, Ronald Araujo is azt mondta, szeretné, ha Xavi maradna, de a sportigazgató Deco szerint hamarosan kinevezik az új edzőt a következő szezonra.

Barcelona, Napoli, Bajnokok Ligája
Xavi öröme a Barcelona továbbjutása után
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto

A Napoli ugyan nem játszott rosszul és voltak helyzetei, de az olasz csapatnak nem volt reális esélye a továbbjutásra. A Serie A címvédője trófea nélkül zárja ezt a szezont, a BL mellett az Olasz Kupából is kiesett már, a bajnokságban pedig azért kell küzdenie, hogy európai kupaszereplést érő helyen végezzen.

Túl sok területet adtunk nekik és gyakran elveszítettük a labdát. Időnként jól játszottunk és majdnem egyenlítettünk, de persze, ha kikapsz, az azt jelenti, hogy valamit nem csináltál jól.

Készen álltunk szembenézni egy erős ellenféllel, ám túl sokat hibáztunk" - mondta Francesco Calzona, aki Rudi Garcia és Walter Mazzarri után már a Napoli harmadik edzője a 2023/2024-es évadban.

FC Barcelona v SSC Napoli: Round of 16 Second Leg - UEFA Champions League 2023/24
Francesco Calzona nem tudott bravúrt elérni a Napolival a BL-ben
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Ciro De Luca/NurPhoto

Drámai tizenegyespárbaj után menekült meg az Arsenal

A Premier League-et Szoboszlai Dominikék előtt jobb gólkülönbségével vezető Arsenal az utóbbi időben sorra nyerte a meccseit, melyeken rengeteg gólt szerzett, ám a Porto elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén csődöt mondott. Mikel Arteta együttese Portugáliában 1-0-ra kikapott, a visszavágón két góllal kellett volna győznie a biztos továbbjutáshoz. Kiegyenlített találkozót hozott a két csapat londoni összecsapása, az Arsenalnak az első félidő végén sikerült ledolgoznia hátrányát a belga Leandro Trossard góljával.

Arsenal, Porto, Bajnokok Ligája
Leandro Trossard lőtte az Arsenal egyetlen gólját
Fotó: AFP (Photo by Adrian DENNIS / AFP)

Talán arra lehetett számítani, hogy a második félidőben eldönti a továbbjutást az angol sztárcsapat, de csak helyzetekig jutott, így következhetett a kétszer 15 perces ráadás, amely szintén nem hozott újabb gólt. Ezt követően büntetőpárbajra került sor, ekkor már nehéz volt megmondani, ki juthat tovább. 

A 11-eseket végül az Arsenal focistái lőtték jobban, a csapat spanyol kapusa, David Raya pedig hőssé vált, mert két Porto-játékos lövését is kivédte.

Arteta együttese 4-2-re nyerte a tizenegyespárbajt, így 14 év után jutott tovább, ugyanis ezt megelőzően legutóbb 2010-ben szerepelt BL-negyeddöntőben.

"Nagyon jól játszottunk. Nem kaptunk gólt, viszont egyszer betaláltunk és végül továbbjutottunk. 

Rengeteget jelent nekem ez a negyeddöntőbe jutás, az ember az ilyen pillanatok miatt futballozik. Most a fellegekben járok" -

mondta a meccs emberének megválasztott Raya, aki viccesen még megjegyezte, hogy három tizenegyest kellett volna kivédenie.

Arsenal, Porto, Bajnokok Ligája
A büntetőpárbajban két 11-est kivédő David Raya lett az Arsenal hőse
Fotó: AFP (Photo by Adrian DENNIS / AFP)

"Rendkívül boldog vagyok. 14 év telt el el, ami elképesztően hosszú idő egy olyan klub életében, mint az Arsenal. Ez is megmutatja, milyen nehéz ezt elérni a BL-ben. Nagyon mélyre kellett ásnunk, hogy megtaláljuk azt a varázslatos pillanatot a végén. Kezdjük érezni azt a hihetetlen energiát, ami a stadionban a szurkolóink részéről árad felénk" - értékelt boldogan Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője.

41 éves focista volt a Porto legjobbja

A Porto hatalmasat küzdött, de a büntetőrúgásokkal nem volt szerencséje. A portugál csapat egyik legjobbja ezúttal is a BL történetének legidősebb gólszerzője, a 41 éves Pepe volt, aki űzte-hajtotta a társait és végig elképesztő elszántsággal harcolt a pályán.

"Először is szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, hiszen egészen hihetetlen, amit ma este műveltek. 

Borzalmas így kiesni, de ez is a futball része. Egy olyan csapat voltunk, amely a hazai meccsünktől kezdve nagyon megnehezítette az Arsenal dolgát" -

mondta a lefújást követően a Real Madriddal háromszoros BL-győzes Pepe, aki csapatkapitányként végigjátszotta a 120 percet.

Arsenal, Porto, Bajnokok Ligája
Nem a 41 éves Pepén múlott, hogy a Porto kiesett
Fotó: AFP (Photo by Adrian DENNIS / AFP)

Hosszabbítás

Végezetül jöjjenek a játéknap további érdekességei:

  • A Barcelona 17 éves hátvédje, Pau Cubarsi a legfiatalabb futballista, aki kezdőjátékosként debütált egy meccsen a BL egyenes kieséses szakaszában.
  • A 17 éves Pau Cubarsi és a 16 éves Lamine Yamal is a Barcelona kezdőcsapatában kaptak helyet, így a katalán óriás lett az első olyan csapat, amelyben két 17 éves, vagy annál fiatalabb focista kezdett egyenes kieséses szakaszbeli BL-meccsen.
  • Az utóbbi 17 BL-nyolcaddöntőjében egyszer sem veszítette el a visszavágót a Barcelona.
  • A 94. BL-gólját szerző Robert Lewandowski eddig 22-szer szerepelt BL-nyolcaddöntőben, ezeken már 19 gólt lőtt.
  • A 2009/2010-es szezon óta először jutott BL-negyeddöntőbe az Arsenal. 14 évvel ezelőtt is a Portót ejtette ki a legjobb 16 között a londoni csapat.
  • Másodszor játszott hosszabbításos meccset a Bajnokok Ligájában az Arsenal. Ezt megelőzően a 2008/2009-es szezonban fordult elő ilyen, akkor az AS Romát búcsúztatta 11-esekkel az angol sztárcsapat.
  • 22 Angliában játszott európai kupameccséből 19-szer szenvedett vereséget a Porto. Utóbbi 10 ilyen mérkőzésükön 9-szer nem udtak gólt szerezni.
  • Pepe a Bajnokok Ligája történetének ötödik legidősebb labdarúgója, egyben az első mezőnyjátékos, aki 41 évesen pályára lépett az elitsorozatban.

 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
FC Barcelona (spanyol)-SSC Napoli (olasz) 3-1 (2-1)
gól: Lopez (15.), Cancelo (17.), Lewandowski (83.), illetve Rrahmani (30.)
Továbbjutott: az FC Barcelona, 4-2-es összesítéssel.

Arsenal (angol)-FC Porto (portugál) 1-0 (1-0, 1-0, 1-0) - 11-esekkel: 4-2
gól: Trossard (41.)
Továbbjutott: az Arsenal, 11-esekkel.

Kapcsolódó cikkek

 

 

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!