Vágólapra másolva!
Nem lesz a spanyol futballszövetség elnöke a korábbi alelnök, Pedro Rocha, miután az ő neve is a vádlottak listájára került az egész szervezetet megrázó Brody-vizsgálatban. Az ügyben, melyben a korábbi FC Barcelona-sztár, Gerard Piqué is érintett eurómilliók sorsa vet fel kérdéseket.

Nincs jó napja, Pedro Rochának, akit már mindenki a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) következő elnökeként látott. A spanyol sportvezető 2018 óta volt Luis Rubiales, a szexuális zaklatási botrányba belebukott korábbi elnök helyettese, és biztos befutónak tűnt a jövő hét hétfői elnökválasztáson, miután egyedüliként tudta összeszedni a szükséges ajánlásokat.

Csakhogy a formaságnak tűnő procedúra előtt még akadt egy kis dolga: pénteken délelőtt a madridi 4. kerületi, majadahondai bíróságon kellett megjelennie, hogy tanúskodjon az egész spanyol szövetséget megrengető Brody-viszgálatban. Csakhogy mire a bíróságra ért, már nem tanú volt, hanem vádlott, írja a Marca című sportlap. Így pedig nem választható elnökké, azaz Rafael del Amo személyében továbbra is ideiglenes elnöke lesz az RFEF-nek.

Pedro Rocha, Spanyol Labdarúgó Szövetség, RFEF
Pedro Rocha itt már érezte, hogy valami baj lehet
Fotó:  JAVIER SORIANO / AFP

A bíróság előtt immár Rochának is számot kell adnia arról, hogy 

a korábbi FC Barcelon-sztár és spanyol válogatott védő, Gerard Piqué Kosmos nevű cégével együttműködésben hogy és mennyiért is került pontosan Szaúd-Arábiába a Spanyol Szuperkupa megrendezésének joga.

A hatóságok emellett több gyanús befektetést és üzletet vizsgálnak Sevillától Kínáig, melyekben főszerepet játszott Luis Rubiales és jóbarátja, a korábbi labdarúgó, Nené, akivel együtt távozott Dominikára az exelnök, amikor már forró lett a talaj a lába alatt. A nyomozás jelenlegi állása szerint Nené cége visszacsorgatott pénzekért cserébe megbízásokat kapott a szövetségtől, valamint ők intézték el, hogy egy építőipari cég, ugyancsak a nekik folyósított kenőpénzért cserébe elnyerjen egy 4 millió eurós projektet. Rubiales április 3-án visszatért Spanyolországba, a madridi repülőtéren azonnal őrizetbe is vették.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!