Vágólapra másolva!
Mind a Nemzetek Ligája A-csoportjában való bennmaradás, mind a magyar szövetségi kapitány személyes ügye miatt egyszeriben sorsdöntővé emelkedett a kedd esti (20.45) Magyarország-Bosznia Hercegovina válogatott labdarúgó-mérkőzés. A közönség a teljes mellszélességgel a csapat és Marco Rossi mellett áll, le lehet és le is kell győzni az ellenfelet.

"Három nap múlva már a bosnyákok ellen játszunk, és ha nem tudunk jól reagálni erre a meccsre, akkor el kell tűnnünk a színről”  - ha minden igaz, ezt mondta Marco Rossi 50 perccel a németek elleni 5-0-s vereséget követően Düsseldorfban az M4 Sport kamerái előtt. A "minden igaz" kitételt csak azért írtuk le, mert egészen pontosan senki sem tudja, mi hangzott el abban a kakofóniában, amelyet Rossi kissé zaklatott, olasz nyelven tett nyilatkozata és a magyar tolmács egyszerre történő beszéde okozott. Azonban a magyar szövetségi kapitány azóta sem cáfolta az elhangzottakat - ezt megtehette volna Telkiben a hétfői sajtótájékoztatón - így vélhetően teljesen komolyan mondta és azt mondta, amit valóban gondolt a Nemzetek Ligája mérkőzés után.

Marco Rossi
Marco Rossi nehéz helyzetbe kormányozta magát
Fotó: Fotó: Csudai Sándor -  Origo

Mondhatnánk, nem vállalt nagy kockázatot ezzel, mert a csoport - papíron - leggyengébb csapata, Bosznia-Hercegovina következik. A bosnyákok szombaton Hollandia ellen idegenben ugyanúgy 5 gólt kaptak, mint mi, 

de lőttek kettőt, s egy ideig teljesen pariban voltak a náluk sokkal esélyesebb hollandokkal szemben. 

Mivel vélhetően az ellenfél sem azzal a szándékkal jutott fel az A-csoportba, hogy onnan rögvest kiessen, Budapesten is nehéz meccsre számíthat ellenük a magyar labdarúgó-válogatott.

A kedd esti mérkőzés fő kérdései:

  • ha nyer a magyar csapat, minden rendben lesz?
  • mi történik akkor, ha Bosznia győz Budapesten?
  • mi a helyzet egy döntetlen esetén?

Szavazzon, és kövesse nyomon a szavazás állását!

Legyőzi-e Boszniát a magyar labdarúgó-válogatott?

Szavazzon, és kövesse nyomon a szavazás állását!

Egy bosnyák győzelem után el kell-e tűnnie Marco Rossinak?

Márpedig, ha nem nyer a magyar csapat, akkor az NL-álmok hamar megcsappanhatnak. Két évvel ezelőtt, amikor ugyanebben a sorozatban legyőztük az angolokat és a németeket is, diadalmenet volt az egész. Még most is lehet az az idei sorozat, bár jelenleg ez lenne a legmeglepőbb. Sokan a németek elleni 5-0-ról azt tartják: egyszeri (nagy) kisiklás volt ez, ami minden válogatott csapat életében benne van. Az Európa-bajnokság vége óta eltelt hosszú idő is ezt mondatja azokkal, akik nem folyamatában nézik az eseményeket. 

Akik igen, másképp látják a dolgot, szerintük a magyar válogatott és az olasz mester között valami megtört. 

Hogy mikor, azt nem tudni pontosan, meg az is lehet, hogy semmi sem tört meg - legalábbis a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik hétfőn ezt nyilatkozta.

Marco Rossi nehéz helyzetben

Már csak azért sem érthető itt minden, mert a közönség továbbra sem szól egy rossz szót sem a magyar szövetségi kapitányra és a csapatra sem. Nem beszélve a magyar sportmédiáról. Az öregebbek azért emlékezhetnek, hogy mit kapott anno Gellei Imre vagy Csank János egy ilyen 0-5 után. Most meg az a helyzet, hogy 

a Nemzetek Ligája sorozatra az MLSZ eladott 40 ezer bérletet. Még egyszer: nem a vb-selejtezőkre, hanem a Nemzetek Ligájára!

Az, hogy a düsseldorfi zakó után volt egy-két negatív szurkolói megnyilvánulás, még nem kellene, hogy ezt a kommunikációt eredményezze. Kedden este is minden bizonnyal telt ház lesz a Puskás Arénában, a közönség (amely Düsseldorfban a 0-5 után a himnuszt énekelte a vesztes csapat tagjainak!) teljes mellszélességgel újra a csapat mellé áll. És Marco Rossi mellett is - ahogyan azt eddig is tette. A feltételek tehát abszolút biztosítottak ahhoz, hogy a magyar kapitány a csapattal együtt jól jöjjön ki ebből a buliból.

IMG_2133
Szoboszlai Dominik nagyon önkritikusan nyilatkozott
Fotó: Fotó: Csudai Sándor -  Origo

Ha ez így lesz, akkor is érdemes persze megnézni, hogy mi lehet annak a megtorpanásnak az oka, amely a korábban - 14 meccsen át volt veretlen a csapat - oly sikeres szériát megváltoztatta. Fel kell tenni a kérdést, hogy a folyamatos, attraktív támadójátékra képtelen csapattal szabad-e a németek ellen látványosan csődöt mondó taktikát Rossinak alkalmaznia? 

Bele kell-e törődni abba, hogy a magyar csapat sikeressége a kapu elé tolt busszal pöfögő válogatottunk egyetlen sikerre vezető útja?

Ha igen - márpedig a múltbéli eredmények azt mutatják, hogy igen -, akkor nem kell ezt megváltoztani, hanem ezt kell játszani. Ezeket a kérdéseket azonban már csak a keddi, bosnyákok elleni meccs után lehet és kell feltenni, akkor azonban mindenképpen.

Marco Rossinak 2026. január 1-ig szól a szerződése, ebben az időszakban benne vannak a jövő évi világbajnoki selejtezők is. A szurkolók és az MLSZ is azt szeretné, hogy ezt az időt sikeresen kitöltse, mert ha ez így lesz, akkor még a 2026-os világbajnokságra való kijutás sem lehetetlen. A kapitány hétfőn azonban nem tekintett ennyire messzire. 

„Az egyedüli kiút a győzelem egy ilyen meccs után. Nem lesz egyszerű, mert ez az 5-0-s vereség elcsúfítja az eddigi utat, beleégett az emlékeinkbe. Ha összességében szeretnénk mérleget vonni, akkor a pozitív serpenyőbe is sok szép emlék kerül, sőt abból van több. A 2021-es Eb után is elszenvedtünk egy 4-0-s vereséget Angliából, és abból fel tudtunk állni, most is ez a cél – mondta Marco Rossi. – Németország ellen voltak félreértések a taktikát és a kommunikációt illetően. Noha a játékosok között is lesz módosítás a kezdőcsapatban, főleg a makroelvek terén kell lennie változtatásnak, és ez a folyamat már évek óta zajlik. A keddi meccs előtt a legfontosabb, hogy a pofonon, amitől ég az arcunk, túl kell lépnünk.

Nem szabad tisztán a taktikára koncentrálni, és egy ilyen pofonon csak akkor tudunk túllépni, ha tökösek vagyunk. 

A modern futball nem csak a támadásról szól, a mai divat mögött vannak elvek. Ugyanakkor ehhez is tudni kell labdát szerezni, megnyújtani a vonalakat, magasan letámadni. A németek ezt jól csinálták ellenünk. Azt viszont el kell ismerni, hogy a németek ellen mi is a modern futballt próbáltuk meg játszani. 

Összességében vállalom a felelősséget, de úgy érzem, az, hogy szinte minden párharcot elveszítettünk, az már nem csak az edző hibája, és ezt a játékosok is belátták. 

Bosznia ellen nagyon fizikális lesz a játék, és Demirovic és Dzeko mellett is vannak kiváló képességű játékosaik, így nehéz, kiegyenlített mérkőzésre számítok. Tiszteljük az ellenfelet, de győzni szeretnénk!"

A Puskás Aréna minden bizonnyal újra tele lesz. Mi is, meg az egész ország is abbn reménykedik, hogy nyer a válogatott. És akkor a magyar kapitánynak sem kell eltűnnie.

A Magyarország-Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája mérkőzést 20.45-től az Origo élőben közvetíti.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!