Meghalt Will Jennings, a Titanic betétdalának szövegírója

TITANIC (1997), Will Jennings, Leonadro DiCaprio, Kate Winslet
Fotó: Collection ChristopheL via AFP
Vágólapra másolva!
A kortárs dalszerzők egyik legismertebb szövegírója szeptember 6-án halt meg. Az Oscar-díjas Will Jennings nevéhez fűződik a világ egyik legismertebb slágere, a Titanic betétdala, melyet Céline Dion előadásában ismert meg a világ.
Vágólapra másolva!

A „My Heart Will Go On” és az „Up Where We Belong” című dalok Oscar-díjas szerzője, a kortárs dalszerzők egyik legismertebb szövegírója 2024. szeptember 6-án meghalt. Will Jennings halálának okát azonban egyelőre még nem közölték a nyilvánossággal, bár azt tudni lehet, hogy már egy ideje beteg volt a 80 éves zeneszerző - írja a Variety.

Titanic, Will Jennings, Kate Winslet, Leonardo DiCaprio
A két főszereplő, Kate Winslet és Leonardo Dicaprio a Titanic című sikerfilm egyik jelenetében
Fotó: Shutterstock

A Titanic (Celine Dion által felvett) és az Egy tiszt és egy úriember (Joe Cocker és Jennifer Warnes énekelte) című filmekhez írt dalai két Oscar-díjat is hoztak neki karrierje során. Will Jennings hasonló sikert ért el a „Tears in Heaven” című dalával, melyet Eric Clapton előadásában hallhattak a Rush című film nézői, és amelyért a legjobb eredeti dalnak járó Golden Globe-ot, valamint az év lemezének és az év dalának járó Grammy-díjakat is elnyerték. Jennings pályafutása során három Grammy-díjat is elnyert.

Will Jennings, Titanic, James Horner
Az év dala kategória győztesei, James Horner (l.) és Will Jennings dalszerzők átveszik a díjat a 41. Grammy-díjátadón a Los Angeles-i Shrine Auditoriumban február 24-én, 1999-ben. A Celine Dion által előadott My Heart Will Go On című dallal nyertek
Fotó: AFP/Hector Mata

A dalszerző azonban nemcsak filmzenéivel lett sikeres, hiszen olyan előadókkal dolgozott együtt mint Whitney Houston, Steve Winwood, Dionne Warwick, Barry Manilow, vagy Tim McGraw. Will Jennings és Steve Winwood együttműködése különösen gyümölcsöző volt, két listavezető slágert is készítettek együtt, az egyik a „Higher Love” volt, a másik a „Roll WIth It”, de több alkalommal is dolgoztak együtt.

Jennings olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint:

  • Mariah Carey
  • Roy Orbison
  • B.B. King
  • Diana Ross
  • Faith Hill
  • Jimmy Buffett

Továbbá Whitney Houstonnal együtt készítették a „Didn't We Almost Have It All”-t,  Barry Manilow-val pedig szintén slágert csinált a „Looks Like We Made It”-tel, és ez csak két ismert popklasszikus Jennings repertorájából. 2006-ban beiktatták a Songwriters Hall of Fame-be, azaz a Dalszerző Hírességek Csarnokába, majd később a Nashville Songwriters Hall of Fame tagja lett.

Will Jennings slágerét senki sem akarta

Meglepő, hogy az ikonikus My Heart Will Go Ont épp azok nem akarták a Titanic című filmbe, akik a legnagyobb sikereket érték el vele, és érik el a mai napig is. Kiderült, hogy Céline Dionnak egyáltalán nem tetszett, nem akarta elénekelni sem, a rendező, James Cameron sem akart popzenét a filmbe, Kate Winslet egyenesen meggyűlölte a forgatások végére. 

Szerencsére, végül senki nem értett velük egyet, ugyanis később elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat, valamint az év felvétele és az év dala Grammy-díjakat is, azóta pedig a második legnagyobb példányszámban eladott női kislemez lett a zenetörténelemben.

A súlyos betegséggel küzdő Céline Dion még 2019-ben beszélt arról, hogy nem akarta felénekelni a dalt, és tulajdonképpen csak egyszer vették fel stúdióban a slágert, később építették köré a zenekart, így azóta is mindenki a dal demófelvételét hallgatja.

Egyszer elénekeltem a dalt, és utólag köré építették a nagyzenekart. Valójában soha nem énekeltem el újra a felvételt. Szóval a demó a tényleges felvétel. De azután körülbelül három billiószor énekeltem el”

 - vallotta be az énekesnő a műsorban, ahol még azt is elmesélte, hogyan győzte meg a férje, hogy mégis énekelje el a világslágert és ő győzte meg a rendezőt, James Cameront is, hogy legyen benne a Titanicban.

Szóval elkezdtem a dalt, ő pedig mesélt egy kicsit a film történetéről. Akkor már könnyek között énekeltem”

 - idézi az NBC Céline Dion visszaemlékezését a napra, amikor felénekelte a My Heart Will Go On című slágert és meggyőzték a rendezőt is arról, hogy ezt a dalt válassza.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!