Tassi Attila jól kapta el a rajtot, a harmadik helyről indulva már kezdte is kívülről az előzést a Tarzanban, amikor mögötte Reece Barr Hyundaija összeakadt a M1RA-s Nagy Dani i30-asával, de a magyar versenyző végül szerencsésen megúszta az ütközést. Nem úgy a fiatal ír, akinek a ripityára tört az autója, ráadásul a célegyenes közepén, úgyhogy jöhetett is be rögtön a biztonsági autó.
Tassi a második helyen haladva kezdhette meg a körözést a safety car mögött, Nagy Dániel a hatodik helyen autózott, miközben a pályamunkások elvitték a pályáról Barr autóját, és eltakarították a törmeléket, meg az olajat az aszfaltról. A spanyol Azcona vezette a mezőnyt a Cuprával, meg is tartotta első helyét egészen a kockás zászlóig.
Az újraindítás után Tassinak és Nagynak is keményen kellett védenie pozícióját.
A Hell Energy Racing with KCMG fiatal magyarját a mezőnyön magát szépen átverekedő Jaap van Lagen támadta, a M1RA-s Nagyot Paulsen megelőzte, Danny Kroes azonban már nem bírt vele.
Egyik magyar sem jött zavarba a versenyhelyzettől, pont annyi agresszivitással védték pozíciójukat, amennyit a helyzet megkövetelt tőlük.
Csak a kockás zászló lengetése után lélegezhettek fel, Tassi végül a második lett, Jaap van Lage a harmadik, Nagy Dániel a hetedik helyen hozta be a M1RA Hyundaiját, és csapattársa, a portugál Francisco Mora is pontot szerzett a magyar csapatnak a kilencedik helyével. A TCR Európa-kupában versenyző harmadik magyar, Jedlóczky Márk a 12. lett.
Nagy Dániel összetettben továbbra is a második, a szerb Dusan Borkovic mögött, Azcona a harmadik, Tassi a hetedik.
Folytatás hétfőn 14.55-kor, a fordított rajtrácsos második futammal, amin Nagy Dániel a harmadik helyről indul.