A szervezők az idén februári, első bajnokság nagy sikerére való tekintettel döntöttek úgy, hogy a legügyesebb lavórlesiklók 2005-ben is összemérhetik tudásukat. Bár az idei bajnokságon mindössze negyvenen indultak - a legifjabb résztvevő három, a legidősebb pedig ötvenéves volt -, az esemény a város apraját-nagyját mozgósította - olvasható a Travel.NEWSru című orosz nyelvű honlapon.
A versenykiírás szerint bárki indulhat, amennyiben rendelkezik a megfelelő sporteszközzel - egy fémlavórral.
A résztvevők két kategóriában indulhatnak. Lesz gyorsasági verseny, valamint az indulók összemérhetik erejüket abban, hogy ki tudja "vasparipáján" a legnagyobb távot megtenni. Amennyiben a versenyzők valamilyen más kategóriát is javasolnak, ötletüket megvalósíthatják, feltéve, hogy összejön legalább három induló.