Pérez szintén beszélt a gyanúsításról, hogy egy balesetet szándékosan okozott.
A monacói pilóta egy étteremben vacsorázott néhány rajongóval, ám vélhetően nem érezte jól magát.
A visszavonuló pilóta nem bánta meg a bakui esetet, egykori riválisa visszatérésre számít.
A csapat magára vállalta a felelősséget a történtekért, és elfogadta a címvédő magyarázatát.
Günther Steiner azt is elmondta, hogy mennyire voltak komolyak a tárgyalások Daniel Ricciardóval.
Az utolsó szabad hely is elkelt az F1 2023-as mezőnyében.
Két év után távozik Michael Schumacher fia a csapattól.
A német világbajnok visszavonul, emiatt adott hosszú interjút.
A korábban szintén az F1-ben versenyző honfitársa szerint azonban Pérez sem kezelte jól a helyzetet.
Az Alpine kirúgta az Oscar Piastri elvesztéséért felelős alkalmazottját.
Az FIA megtette az első fontos lépéseket a versenyirányítás hatékonyságának a növelése felé, jöhet a VAR-stílusú bíráskodás.
Toto Wolff szerint nem a csapatutasításon múlik, hogy Lewis Hamilton megszerezze az első győzelmét 2022-ben.
A Mercedes nem tudja, mitől lett hirtelen ennyire kiemelkedően gyors az autója.
Lando Norris az ételmérgezés után közel sem jött rendbe a brazíliai versenyre.
Mattia Binotto sorsa megpecsételődött több olasz újság szerint.