Szabó István

A teremtéstől ádventig

Isten ígéreteket ad szeretete végső beteljesítésére - prófétai igehirdetés

Isten szeretetéből valók azok az ígéreteket is, amelyek újra és újra felhangzottak az ószövetségi prófétáknál: szabadulást, vigasztalást, reményt hirdettek azoknak, akik a bűn útjára tévedtek, történelmi katasztrófákat szenvedtek el, nyomorúságok közt éltek kiszolgáltatva. Például Ézsaiás próféta több száz évvel Krisztus születése előtt így jövendöl: "A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot, és akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük." (Ésa 9, 2) Másutt ezt mondja: "Ímé a Szűz fogan méhében, és szül fiat, és nevezi azt Immánuelnek." (Ésa 7, 11) Megint másutt pedig: "Származik egy vesszőszál Isai törzsökéből [...] akin az Úr lelke megnyugszik." (Ésa 11, 1-2) Ezekről a jövendölésekről összefoglaló értelemben ezt mondja a próféta: "A Seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt." (Ésa 9, 7)

Ezeket és a még számos ehhez hasonló jövendölést a bibliai tudományok üdvpróféciáknak nevezik. Olyan isteni ígéretek ezek, melyek Isten nagyszerű történelmi tetteit, gondviselését, életrendet adó jóságát, hűségét felidézve arról szólnak, hogy Isten szabadítást, helyreállítást, megváltást hoz az ember számára. Ezek a kifejezések feltételezik, hogy az embernek gyógyulásra van szüksége, Istennel megszakadt kapcsolatát, összetörött istenképét helyre kell állítani, a bűn rabságából ki kell szabadulnia. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében (1-3. rész) foglalja össze az ember elesett állapotát: Isten dicsősége kitetszik a teremtett világból, gondviseléséből, áthatja az emberi lelkiismeretet és a történelmet. Az ember azonban nem fordul Istenhez, hanem megvonja Istentől imádatát, magára hullik vissza, megromlott természete megcsalja őt. Menthetetlen vagy, óh ember, bárki légy! - mondja az apostol (Rm 2, 1). Az eredendő bűn ellenállhatatlan ereje elveszésbe sodorja az embert. Másképpen fogalmazva: az ember természetéből nem következik az agapé. Kálvin egyenesen így mondja: Isten megmentő szeretete, mely Krisztusban elérkezik hozzánk, szinte természetünk ellenére való. Az apostol ezért Krisztust új Ádámként írja le. Jézus személye, élete, halála, feltámadása új teremtést jelöl, mely azonban nem puszta leváltása a réginek, hanem átformáló megváltása - csak így érthetjük helyesen, amit Aquinói Tamás mond: a kegyelem nem eltörli, hanem tökéletessé teszi a természetet.