Szilágyi N. Sándor

A jelentésvilág szerkezete

Különben az is mondhat valamit, hogy mikor ez a gyermek még összesen tizenöt szót használt, annak fele állatokat jelentett, a többi vagy személynévi értékű szó volt, vagy olyan rámutató szó, mint az, hogy otta.

A személynevektől egyébként elég egyenes út is vezet az állatok kategóriájához. Az ember ugyanis (akárcsak más ún. individuális csoportban élő állatok) képes arra, hogy fajtársait egyedileg is megkülönböztesse, arra azonban már nem, hogy ezt más fajok egyedeivel is megtegye (bizonyos háziállatait kivéve). Ha tehát semmi mást nem tesz, csak annyit, hogy ha lát egy vadnyulat, akkor azt elnevezi Nyúlnak (ezt azért írtam így, hogy jelezzem: ez eddig még tulajdonképpen amolyan "személynév", amely azt az állatot egyedileg nevezi meg, nem pedig mint a nyúl kategória egyik tagját, és úgy is jön létre, a személynévadás már ismert eljárásával), majd ha legközelebb lát egy másik szakasztott ugyanolyan kinézetű állatot, és azt is Nyúlnak nevezi, mintha nem is egy másik lenne, hanem ugyanaz, amelyiket korábban látott, akkor ebből szinte magától alakul ki előbb-utóbb a nyúl nyelvi kategóriája. (Nem érdektelen egyébként, hogy a gyermekmesék, ha emeberről szólnak, valahogy így kezdődnek: "Volt egyszer egy ember", azaz egy a sok közül, az állatmesék azonban legtöbbször így: "Egyszer a medve találkozott a farkassal" - mintha ezekből csak egyetlen példány volna a világon.)

A személynévhez szorosan kapcsolódó hívó funkciót az állatnevek is elég nagy mértékben öröklik, alighanem ezzel függ össze, hogy számos kultúrában bizonyos állatoknak nem használatos a saját "igazi" nevük, mert azt nem volt szabad kimondani, nehogy meghallja véletlenül, és odajöjjön, hanem csak amolyan körülírásokkal beszélnek róluk. Ilyen eredetű a magyarban a farkas vagy a szarvas. A medve szláv eredetű, de ott ez is körülíró megnevezés, tulajdonképpen 'mézevő'-t jelent. Legközelebbi nyelvrokonaink, a hantik és manysik Erdei Öregként emlegetik ezt az állatot, románul pedig gyakran Mos Martinként, azaz 'Marci bá(csi)'-ként, vagyis egyenesen személynévvel, amelyet azonban a medve szerencsére nem ismer.

Az állatnevek már alkalmasak a metaforikus kiterjesztésre, ennek egyik iránya az állat nagykategóriájának központjától a periféria felé mutat, amikor is a formai vagy viselkedésbeli hasonlóság alapján ismertebb állatok nevét terjesztjük ki kevésbé ismertekre (hogy éppen ez az irány, az, gondolom, érthető), ilyen volt korábbi példánkban a prérikutya, a repülőkutya és a földikutya, de ezeken kívül sok mást is lehetne említeni (bábaszarka, papmacska, amely nem macska, hanem egy szőrös hernyó, sündisznó stb.). A metaforikus kiterjesztések további irányaira később térek vissza.