Szilágyi N. Sándor

A jelentésvilág szerkezete

Érdemes megjegyeznünk, hogy állatok megnevezéséhez olykor felhasználjuk a személynevekről való tudásunkat is, gondoljunk az ilyenekre, mint: mátyásmadár, katicabogár, szentjánosbogár vagy a kevésbé ismert herkulesbogár.

Állati/emberi testrészek
Az állatnevek átfogó kategóriájához szorosan kapcsolódik az állati testrészek megnevezése. Ezek nyilván másodlagosak az állatnevekhez képest, hiszen részeket csak az után tudhatunk elkülöníteni valamiben, miután először egészében kategorizáltuk. A testrésznevekre is az jellemző, hogy ránézésre azonosíthatók, felismerésükben pedig alakjuk mértani formája nagyon sokat számít, ezért az ilyen szavak jelentése már határozottabban komponenciális, mint az állatokat jelentőké, ezért is van, hogy olyan sok metafora keletkezhet innen kiindulva. Ezenkívül azonosításukban egymáshoz viszonyított helyzetük is számít. Jól fel tudjuk őket ismerni, de nem tudjuk pontosan megmondani, meddig tartanak: hol végződik például a fejünk, és hol kezdődik a nyakunk? Szerencsére beszéd közben ez sohasem okoz gondot. Itt is vannak ismertebbek és kevésbé ismertek, a látható külsők ismertebbek, mint a belsők, amelyek csak boncolással hozzáférhetők. Nem nagyon jellemző, hogy egyik testrész nevét metaforikusan kiterjesszük egy másikra, de van rá példa: a kezünk vagy a lábunk feje, illetve a 'halánték' jelentésű vakszem. Állati testrész nevét ritkán ugyan, de állatokra is ki lehet terjeszteni, ilyen a magyarban az ökörszem, amely egy madár, és a pávaszem, amely már áttételesebben jelöl egy lepkefajt. (A vörösbegy, illetve a kékbegy madárnév inkább metonimikus, mint metaforikus, hiszen nem hasonlóságon, hanem érintkezésen alapszik.)