Elfogyott az élesztő? Így süssön kovászos kenyeret

pékáru, kenyér
Vágólapra másolva!
Kovászos kenyeret készíteni nagymamáink még nagyon jól tudtak, mostanra azonban ez a tudás egyre inkább kikopott a családok hétköznapjaiból. Pedig nincs is jobb a házi készítésű kovászos kenyérnél, amely frissen, ropogósan kerül elő a sütőből. Na, de vajon hogyan készül? Mi kell hozzá? Honnan szerezzünk egyáltalán kovászt?
Vágólapra másolva!

Mi a kovász?

A kovász alapvetően liszt és víz keveréke, amely egy idő után erjedésnek indul. Így kapunk egy baktériumokkal és tejsavval teljes kombinációt. A kovászt folyamatosan etetni kell, ha a hűtőben tartjuk, akkor elég hetente egy alkalommal.

Hogyan készül a kovász?

Mindössze 100 gramm vízre és 100 gramm teljes kiőrlésű rozslisztre van szükség hozzá. Ez lesz az anyakovász, amelyet nevelgetni kell. Tegyük egy befőttesüvegbe, de ne zárjuk le.

Tegyünk rá egy konyharuhát, hogy ne szennyeződjön és hagyjuk így körülbelül egy napon át 26 fokon.

Vagyis a legjobb, ha egy fűtőtest közelébe tesszük, de semmiképp se rá. 10-12 óra elteltével ránézhetünk a kovászra. Ha megjelentek benne a kis buborékok, akkor nem kell egy teljes napot várnunk a következő lépésig.

Vegyünk elő egy másik befőttesüveget, rakjunk át 100 g kovászképződményt. Adjunk hozzá 50 g vizet, 50 g lisztet, keverjük el benne alaposan. Takarjuk le és tegyük félre. Közben a másik üveget nyugodtan kimoshatjuk, a benne lévő kovászképződményre már nem lesz szükségünk.

Kovász. A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

A következő napon azt tapasztalhatjuk, hogy szaporodnak a buborékok. Innentől kezdve 12 óránként meg kell ismételni a fent említett folyamatot: 100 g kovászképződmény, 50 g liszt, 50 g víz új üvegbe, a régit elmosni. Takarjuk le és tegyük félre.

Minél többször megcsináljuk, annál több lesz a kovászon a buborék, annál magasabbra nő.

Eltelik körülbelül 8-10 nap, de akár 12-re is szükség lehet. Mit kell figyelni? Ha mindössze 6 óra leforgása alatt legalább kétszeresére vagy háromszorosára nő a kovász, akkor jó. Ezzel a kovásszal már süthetünk, ebből fogjuk elkészíteni az anyakovászt is.

Anyakovász, aktív kovász

Ehhez 25 g kovászra, 100 g lisztre, 80-90 g vízre lesz szükségünk. Keverjük össze a vizet a kovásszal, aztán keverjük el benne a lisztet is. Takarjuk le és tegyük félre. Amikor kétszeresére, háromszorosára nő,

akkor használhatjuk sütéshez.

Mit tegyünk, ha kiveszünk belőle egy adag kovászt? Hetente egyszer etetni kell a kovászt. A folyamat ugyanaz, mint az anyakovász készítése esetén. 25 g kovász, 100 g liszt, 80-90 g víz. A vizet elkeverjük a kovásszal, majd a lisztet is hozzákeverjük. Lefedjük és félretesszük.

Az anyakovászt ne használjuk el mindet, hiszen akkor elfogy az egész, kezdhetjük elölről. Több anyakovászt is készíthetünk, hátha oda tudjuk adni valakinek a környezetünkben.

Az aktív kovász lesz az, amelyikkel a kenyeret sütjük. Ezt már bármilyen liszttel készíthetjük. Ha 200 g kovászra van szükségünk, akkor ugyanazt kell tennünk, mint korábban: 25 g kovász, 85 g víz, 100 g liszt. Összekeverjük a szokott módon és meg is kaptuk a 210 g kovászt, ebből használunk fel 200 grammot.

A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Kovászos kenyér

Hozzávalók:

  • 500 g liszt
  • 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 220 g aktív kovász
  • 400 g víz
  • 12 g só

Elkészítés:
Szitáljuk át a liszteket és keverjük össze a vízzel. Adjuk hozzá a kovászt és dagasszuk 5-10 percig.
Adjuk hozzá a sót és dagasszuk még 1-2 percig.
Tegyük egy olajozott edénybe, takarjuk le és hagyjuk kelni körülbelül 1 órát.
Amint a duplájára dagadt, tegyük tepsire, vágjuk be a tetejét és konyharuhával letakarva pihentessük még egy órát
Tegyük a hideg sütőbe, majd állítsuk 230 fokra. Süssük ezen a hőmérsékleten 20 percig, aztán 200 fokon 30 percig.
Ha szeretnénk, hogy ropogós legyen a teteje, kenjük át egy kis vízzel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!