A 6100 háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) készülék, melyen a Series 40 platform fut. Ez a modell már nagyobb felbontású (128x128 pixeles) LCD-vel rendelkezik, mint a 3510i, de a kijelző ugyancsak 4096 színt képes megjeleníteni. A nagyobb felbontás révén természetesen jóval szebb a kijelző képe, mint alsókategóriás társáé.
A készülék elegáns, kissé konzervatív külsővel bír. Kompakt mérete miatt a kijelző alatti gombokat egy kissé összezsúfolták (az iránygomb nagyon közel van a két menübillentyűhöz, illetve a fel-/lerakás gombjaihoz), ami valamelyest nehezíti a használatot. A nagyobb ujjú embereket az is zavarhatja, hogy a számbillentyűk egybefolynak, ami elsősorban szövegbevitelkor okozhat kényelmetlenséget. A telefon alján már a Nokia újfajta csatlakozótípusát, a Pop-portot találjuk, míg a jobb oldalon az infravörös port lett (szó szerint) elrejtve.
Telefonkönyv, üzenetküldés
Bekapcsolást követően rögtön a felhasználó elé tárul a jobb kijelző által biztosított képességeket kihasználó, grafikus ikonokkal bővített menürendszer, amely azonban minden más tekintetben megegyezik például a 3510-esével. A másik modellhez hasonlóan a 6100 memóriájában is dinamikusan tárolhatók az adatok, összesen 725 kilobájt terjedelemben. (Bizonyos méretbeli korlátok itt is vannak, például egy letöltött alkalmazás nem lehet nagyobb 64 kilobájtnál.) A szövegbevitelt itt is T9 prediktív szövegbevitel könnyíti (magyar nyelven is), s az SMS-ek mellett multimédiás üzenetek (MMS) küldése és fogadása is lehetséges. Furcsaság, hogy a hanghívás funkció nem került bele a készülékbe.
Adatátvitel, alkalmazások, csengőhangok
Mivel funkcióit tekintve a 6100 nem igazán tér el a korábban piacra dobott 7210-estől, az előbbi modell megvételét elsősorban azoknak javasoljuk, akik számára fontos a méret, s ezért cserébe hajlandóak nélkülözni az esetenként jó szolgálatot tevő beépített FM-rádiót (7210). Hiányoltuk viszont az új mobilból a Bluetooth adatátvitel támogatását, amely az azonos kategóriájú konkurens termékek közel mindegyikében helyet kapott.