A ZTE napokon belül bemutatja a világ első tömeggyártásba kerülő, érintőkijelző alatti előlapi kamerás okostelefonját, és a jelek szerint már nem kell túlságosan sokat várni a technológia szélesebb körű elérhetővé válására. Az egyik első ilyen kamerát használó mobil prototípusát annak idején megvillantott Xiaomi közölte, hogy jövőre megkezdi az újdonság használatát a készülékeiben.
A Xiaomi szerint rögtön a házon belül fejlesztett technológia harmadik generációs változata kerül a 2021-es telefonjaiba, ami érdekes marketinges szöveg, tekintve hogy ezek szerint az első két generáció nem volt elég jó a piacra kerülő termékekben való bevetésre, így nem igazán számítanak. Nem világos, hogy a ZTE készülékébe ki szolgáltatta a megoldást, feltehetően nem házon belül fejlesztette ki a vállalat.
A kijelző alá tett kamera alapvetően szinte teljesen láthatatlan, a felette való kijelzőrész pedig az elvárt módon üzemel. A technológiai úgy működik, hogy a kamera átlát a felette lévő kijelző képpontjainak színét kikeverő vörös, zöld és kék alpixeleken. Ennek a korrekt képminőség melletti elérése persze jelentős mérnöki kihívás volt, ezért is nincsenek még ilyen mobilok a piacon.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!