Volt kamera, nincs kamera

Vágólapra másolva!
Hozzászokhattunk már, hogy az okostelefonunkon minden kamerát ott találunk, ahol azoknak lenniük kell. A gyártók többsége a hátlapon egymás alatt, mellett, vagy akár négyzetes elrendezésben helyezi el őket, emellett a készülék előlapjának tetején is szinte mindig ott figyel egy lencse. Az egyik okostelefon-gyártó viszont az elmúlt hetekben olyan izgalmas, rejtett kamerás megoldással rukkolt elő, amely mintha a sci-fik világából lépett volna elő. Forrás: Huaweimiddleoff768432 Óriási a verseny a gyártók között a kameramegoldások fejlesztése terén, hiszen a felhasználók minél jobb képeket szeretnének készíteni úgy, hogy közben a telefonjuk kinézete is a lehető legesztétikusabb maradjon. A Huawei például arra törekedett legújabb középkategóriás készüléke, a P smart Z esetében, hogy valódi teljes képernyős hatást érjen el. A gyártó az előlapi kamerát szokatlan megoldással a készülék testébe rejtette, ahonnan a lencse egy másodpercen belül előbukkan, elkészíti a fényképet, majd vissza is húzódik. Így a kamera is megvan, de mégsem takar ki semmit a kijelzőn. A 16 MP-es szenzort egy saját fejlesztésű motor és annak emelőrendszere működteti, amelyet a Huawei szigorú tesztelésnek vetett alá, így akár százezer műveletet is kibír károsodás nélkül. Akkor sincs ok az aggodalomra, ha a nagy fényképezkedés közben véletlenül kiejtjük a kezünkből a P smart Z-t. Ilyenkor ugyanis a készülék érzékeli a szabadesést, és azonnal visszahúzza a felugró előlapi kamerát. Forrás: Huaweimiddleoff768432 A Huawei okostelefonjai már szinte elképzelhetetlenek a mesterséges intelligencia nélkül. A P smart Z előbújó kameráját szintén ez a technológia támogatja: a telefon nyolc fényképezési alaphelyzetet képes felismerni, így például az ég kékjét, a természet zöldjét, a havas tájat vagy éppen a beltéri környezetet. Az AI segíti a felhasználót, hogy minél jobb minőségű képeket készíthessen. Annak, aki a fotóin szereti az utómunkát, különböző világítási és szépítő lehetőségek állnak rendelkezésére, emellett az előlapi kamera az előbukkanást követően a másodperc tört része alatt felméri a felhasználó egyéni jellemzőit (bőrtónus, hajszín stb.), majd a készülék ehhez igazítja fotózási beállításait a lehető legjobb szelfik érdekében. Forrás: Huaweimiddleoff768432 A Huawei-nek nem ez az első meghökkentő és jövőbe mutató megoldása az okostelefon-kamerák területén. Egyedülálló duál-, tripla-, majd quad kamerás rendszereivel az elmúlt években folyamatosan az élen járt az újdonságok fejlesztésében, amit várhatóan a jövőben is folytat majd. További információ itt.
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!