Gamer osztály ide vagy oda, a mai trendeknek megfelelően ez a laptop elég vékonyra sikerült, a legvastagabb pontján is alig több, mint 2,5 centiméter, a súlya pedig 2,3 kilogramm. Tehát egy átlagos táskába is befér, és a hátunk sem szakad le tőle, szóval a hordozhatóságra nem lehet panasz.
Manapság gyakori, hogy a játékosoknak szánt gépek a sok csillogó-villogó díszítőelem, LED és grafika miatt úgy néznek ki, mint egy karácsonyfa, de ez a laptop, a sorozat korábbi tagjaihoz hasonlóan szerencsére a másik végletet képviseli. A keskeny, három oldalú Mylar keretbe foglalt letisztult kijelzővel és a felül elhelyezett, adatvédelmi fedéllel felszerelt webkamerával a visszafogott fantomfekete burkolat még jobban kiegyensúlyozza és egyesíti gamer és hétköznapi életmódjait.
A csatlakozókínálatra sem lehet panasz, hiszen van rajta, 3 USB 3.1 mellett egy-egy USB-C, Ethernet, 1.4, audió (mikrofonnal) és HDMI 2.0 port is, szóval semmi fontos nem hiányzik.
Teljesítmény
A modell a szokásoknak megfelelően több konfigurációban is elérhető, de azt fontos megjegyezni, hogy ebben a notebookban már elérhető az akár 10. generációs Intel Core i7-10875H processzor, és az NVIDIA GeForce RTX 2060 is 16 GB-ig bővíthető RAM és maximálisan 1TB SSD társaságában. A testvérgép, a Legion 5 pedig az AMD csúcsprocesszoraival , akár Ryzen 7 4800H-val is elérhető.
Ez a vas pedig arra elég, hogy akár a legmodernebb és legmenőbb játékokkal is elboldoguljon.
Sokan használják az ilyen gamer gépeket videó- és képszerkesztésre, különféle tervező szoftverek (pl. AutoCAD) futtatásához. Nos ez a laptop akár erre is használható.
A Legion 5i 15 a kijelző terén is hozza a kötelezőt. A LED háttérvilágítású, 15,6 inches IPS panel Full HD felbontású és a mozgásmegjelenítés is hibátlan, köszönhetően 240 Hz-es maximális képfrissítési rátának (< 3 ms válaszidő).
Lenovo Vantage
Csatára kész teljesítmény, magával ragadó élmények és zökkenőmentes játékmenet a Lenovo Vantage for Gaming megoldással. Az alkalmazások és játékok automata kalibráláshoz a teljesítmény üzemmód választható. A CPU- és GPU-órajelsebesség túlhúzható, a memóriafelszabadítás segítségével pedig a végletekig fokozható a képfrissítési frekvencia. Az akkumulátoros készenléti idő meghosszabbításához vissza lehet kapcsolni csendes, normál használathoz pedig kiegyensúlyozott üzemmódra. Minden egy helyről vezérelhető.
Na de meddig?
A robusztus 80 Whr-ás akkumulátor több, mint 5 órán át biztosít áramot a gépnek. Amikor pedig mégis elkezd merülni az akkumulátor, a Rapid Charge Pro funkcióval alig 30 perc alatt 0%-ról 50%-os töltöttség érhető el. Ezenkívül a hibrid üzemmóddal és az Advanced Optimus technológiával még jobb akkumulátoros üzemidő érhető el, hiszen ez a rendszer intelligensen osztja ki a videokártya különálló vagy integrált GPU-jának teljesítményét a kijelzőhöz, mialatt a Q Control 3.0 lehetővé teszi a csendes üzemmódot, így csökkentve a CPU feszültségigényét a tápkábelek nélküli maratoni munkavégzés érdekében.
Egy szó, mint száz, aki megfizethető, vékony gamer notebookra vágyik, annak mindenképpen érdemes számba vennie a Lenovo légiósát is.