Alfa holdbázis
Mikor készült?
1975-ben.
Hol készült?
Nagy-Britanniában, ám elsősorban amerikai piacra.
Miről szól?
Az alapötlet még a készítők egyik korábbi produkciójából, az UFO-ból származik: ebben bukkant fel a holdbázis motívuma, de vizsgált sorozatunkban már a Holdnál távolabbi világokba is el szerették volna kalauzolni a nézőket. A kettő kombinációjából született az Alfa holdbázis, melyben az egész Hold (rajta a bázissal és emberekkel), egy óriási nukleárishulladék-lerakó felrobbanásának köszönhetően elkezd sodródni mind messzebb az űrben, izgalmasabbnál izgalmasabb kalandok felé.
Kik az alkotók?
A sorozat Gerry és Sylvia Anderson brit producer-házaspár gyermeke: ők már a hatvanas évek elejétől kezdve sci-fiben gondolkodtak, ám ekkor még leginkább az ifjúság okítására használták a műfajt. Ebben az időben több bábsorozat is kikerült a kezük alól, úgymint a Fireball X-L5, a Stingray vagy a Thunderbirds - ezekben élő színészek helyett Barbie babák és G. I. Joe figurák mászkáltak az űrben és mentették meg alkalmanként a világot is. (A már említett UFO volt egyébként az első, élő színészekkel készített produkciójuk.)
Egy kis adalék:
Bár a sorozatot angolok készítették, az elsődleges piac az Egyesült Államok volt - a főhősöket így lehetőleg olyan színészeknek kellett eljátszaniuk, akik Amerikában már kellőképp ismertek voltak. A választás ezért esett a Mission: Impossible című sorozat korai részeiben sikert sikerre halmozó Martin Landaura és Barbara Bainre, akik egyébként egy házaspár voltak a civil életben. Érdekes, hogy az Alfa holdbázis a szenzációs első évad ellenére mindössze két szezont ért meg, melyek közül a második ugyan látványosabbnak, de (talán éppen ezért) jóval sekélyesebbnek mondható, a rajongók szerint olyan, mintha két külön sorozatról lenne szó.