Mikrobi
Mikor készült?
1973-ban.
Hol készült?
Magyarországon.
Miről szól?
Kis hazánk sci-fi kincsének megkerülhetetlen darabja ez az animációs sorozat, mely Mikrobi, egy űrhajón alkalmazott háztartási robot kalandjait mutatja be. Mikrobi, amellett, hogy mos, főz, takarít gazdái számára, szívesen játszik az őt tulajdonló család csemetéjével, Peppével is. A kisfiúval aztán számtalan kalandba keverednek a hatalmas kozmoszban: zenélő kaktuszok és gömbagyak mellett űrkalózokkal is összefutnak, sőt még a csigák birodalmába is elvetődnek.
Kik az alkotók?
A kalandokat dr. Botond-Bolics György vetette papírra, aki az ifjúságot számos tudományos-fantasztikus regénnyel is megörvendeztette (többek között Redivivus tüzet kér, Ezer év a Vénuszon, Idegen bolygón született). A rajzfilm készítése során azonban Bálint Ágnes dramaturg tevékenysége került előtérbe, akinek többek között a Frakk, a macskák rémé-t is köszönhetjük. A Mikrobi-t rendező Mata Jánossal már korábban jó munkakapcsolatban állt, együtt hozták létre a Kukori és Kotkodá-t. (Ebből a produkcióból hozták át egyébként a zeneszerzőt, Lovas Ferencet is.)
Egy kis adalék:
Mikrobi kalandjaiból először rádiójáték-sorozat készült, melynek első adása 1969-ben hangzott el - a műsor célja bevallottan az volt, hogy a gyerekeket bevezesse az űrkorszakba. A rádiós eredeti nyomán készült rajzfilm technikai érdekessége volt, hogy a "főszereplő" rakétát számítógéppel rajzolták meg, ami akkoriban még egész Európában igen ritka technikai fogásnak számított. A dolog úgy valósulhatott meg a sorozatban, hogy Mata János a Központi Fizikai Kutató Intézet számítástechnikai fejlesztő részlegének is dolgozott animátorként.