Már 2001-ben megérezte a tévében rejlő lehetőségeket, és belevágott a 24-be, a széria pedig igen népszerű lett, tucatnyi díjat is nyert. A színész előtte csupán három tévés vendégszereplést vállalt: két sorozatban láthattuk egy-egy epizód erejéig, egy alkalommal pedig a Saturday Night Live házigazdája volt – miközben olyan filmekből ismerhettük, mint Az elveszett fiúk, az Egyenesen át, az Egy becsületbeli ügy vagy a Nyom nélkül.
Ha úgy vesszük, Kyle MacLachlan is az első fecskék egyike volt, bár hozzá kell tenni, hogy ő amúgy is David Lynch felfedezettje volt, a rendező a Dűne után vitte magával a Kék bársony-ba, majd az 1990-ben indult Twin Peaks-be is. A színész azóta feltűnt a Született feleségek-ben és az Így jártam anyátokkal-ban is, az Origo tudósítója hat éve botlott bele Los Angelesben.
2005-ben indult a Médium, amelyben a Tiszta románc-ból, Stigmatá-ból ismert színésznő olyasvalakit alakított, aki képes a halottakkal kommunikálni, és ezzel a rendőrség munkáját is segítette. Az annak idején az Origónak is nyilatkozó Arquette állítólag azért vállalta el a szerepet, mert szülés után pár évig otthon maradt a kislányával, és amikor úgy döntött, hogy visszatér a filmezéshez, nem igazán kapott jó forgatókönyveket – kivéve a Médium-ét, ami véletlenül épp tévés produkció volt.
Egy cikksorozat első részét olvashatták, 2005-től folytatjuk!