A kisfiú érkezését nagyon várják, már kész van a gyerekszoba, Curtis pedig szeretné kivenni a részét a feladatokból. Kriszti augusztus elejére van kiírva, most már bármikor megszülethet a kicsi, akinek különleges, ritka nevet választottak, Árisznak fogják hívni.
"Nem volt kérdés, hogy apás szülés lesz, semmi pénzért nem hagynám ki! Nagyon izgatottak vagyunk, életünk legboldogabb szakasza veszi kezdetét a fiunk születésével. Szeretnék mindenben részt venni, a születésétől kezdve a játékokon át a fürdetésig" - mondta a rapper.
Tavaly év végén az Instagram-oldalán közölte az örömhírt Cooky és kedvese, Debóra: úton van a második közös gyerekük. Kevin januárban volt egyéves, testvére pedig hamarosan érkezik, a kisfiúval négyfősre bővül a családjuk.
A szeptemberben ötvenedik születésnapját ünneplő rádiós nem titkolta, hogy nagyon örülne neki, ha második gyerekük kislány lenne, de nem volt csalódott, amikor kiderült, hogy újra kisfiút várnak. "Két év, és jöhet a kislány is" - mondta.
Németh Kristóf és a felesége, Zita, a thaiföldi nászútjukon tudták meg, hogy érkezik az első közös babájuk. A pár már hét éve ismeri egymást, de két éve kezdtek el randizni – nem sokkal később a színész megkérte párja kezét Máltán.
„Elindultunk kettesben a második nászútra Délkelet-Ázsiába. Illetve, csak azt hittük, kettesben... Ám egyre több jele volt annak, hogy Zita gyereket vár" - mesélte a színész, akinek már van egy fia, Lóci az első házasságából.
Folytatódik a cikk, lapozzon!