Mintegy fél évvel a dél-koreai siker után Európában elsőként brit kutatók kaptak engedélyt az ún. terápiás klónozásra, vagyis arra, hogy őssejtek tenyésztése céljából emberi embriókat klónozzanak. Ugyancsak Nagy-Britanniában kezdte meg működését - a világon elsőként - egy embrionális őssejtbank májusban. A hertfordshire-i intézményben embrionális, magzati és felnőtt őssejtek tenyésztenek és tárolnak majd kutatási célból.
Idén újabb fontos eredmények születtek az alapkutatásban az őssejtek jövőbeli gyógyászati felhasználásához is. Csupán két kiragadott példa: a sejtciklus egy szabályozó molekulájának "kikapcsolása" nagymértékben megnövelte az őssejtek osztódási képességét, ami elengedhetetlen a gyógyászati alkalmazáshoz. Az első komoly klinikai vizsgálatok eredményei szerint a saját csontvelői őssejtek hatékonynak bizonyultak a károsodott szív szöveteinek regenerálásában, jelentősen javítva a szív működését.
Amerikai kutatók majomembriókat klónoztak és sikeresen ültették be őket anyaállatok méhébe. Az állatok vemhessége nem tartott tovább egy hónapnál, a tapasztalatok azonban értékesek lehetnek a gyógyászati célú emberi klónozás szempontjából. Eközben japán kutatók más irányban próbálkoztak: bemutatták a nagyközönségnek azt az egeret, amelynek "két anyja van" - azaz először sikerült emlősállatot (nem klónozással) hímivarsejtek nélkül létrehozni. Az eredmények segíthetik a kutatókat az embrionális fejlődés folyamatainak pontosabb megértésében, ezáltal pedig egyes rendellenességek okainak kiderítésében.