Náci tengeralattjáró titkos küldetése és a hirosimai atomtámadás

U-234
A speciálisan átalakított U-234 amerikai felügyelet alatt
Vágólapra másolva!
1945. augusztus 6-án reggel nyolc óra tizenöt perckor a Hirosima felett felvillanó vakító nukleáris „napfelkeltével” új időszámítás, az atomkorszak vette kezdetét az emberiség történetében. Mind a mai napig vitás kérdés, hogy az atomfegyver Japán elleni bevetése mennyiben tekinthető indokoltnak. Truman elnök potsdami konferencián megszületett döntésében sok egyéb szempont mellett az a riasztó hír is szerepet játszott, hogy a Harmadik Birodalom végnapjaiban, az amerikai haditengerészetnek magát megadó U-234 fedélzetén Japánba tartó uránszállítmányt találtak.
Vágólapra másolva!

Szupertitkos küldetésre futott ki az átalakított tengeralattjáró

1945. március 25-én, a Harmadik Birodalom összeomlásának végnapjaiban az U-234 Johann-Heinrich Fehler korvettkapitány parancsnoksága alatt, a legnagyobb titoktartás mellett futott ki Kiel kikötőjéből. A XB típusú aknatelepítő tengeralattjárót már 1944. augusztus végén ideiglenesen kivonták a szolgálatból, és hónapokig tartó átalakításnak vetették alá a kieli Germaniawerft hajógyárban.

Az összeomlás utolsó hónapjaiban a szövetségesek óriási tengeri és légi fölénye miatt a német tengeralattjárók már nem tudtak számottevő sikereket elérni Forrás: WW2

A XB volt a német haditengerészet legnagyobb hadrendbe állított tengeralattjáró típusa.

A 90 méter hosszú és 9 méter széles búvárhajó teljes vízkiszorítása 2500 tonnát nyomott, hatósugara pedig elérte a 33 500 kilométert. Az átalakítási művelet során eltávolították a beépített 30 aknacsövet, ezek helyén tárolórekeszeket építettek ki. A tengeralattjárót felszerelték a Schnorchel nevű légperiszkóppal, amely lehetővé tette a dízelmotorok levegőellátását víz alatti menetben is.

A speciálisan átalakított U-234 amerikai felügyelet alatt Forrás: U.S. Navy Archive

Az U-234 megkapta az akkor legkorszerűbbnek számító FuMO-61 Hohentwiel típusú lokátort, amely még jóval azt megelőzően képes volt felderíteni az ellenséges repülőket és felszíni hajóegységeket, hogy azok radarja detektálhatta volna a tengeralattjárót.

Sugárzó hasadóanyag Japánnak címezve

Az átalakítási munkálatokat 1944. december végén fejezték be. 1945 első három hónapja az újonnan beépített berendezések tesztelésével telt el.

Fehler korvettkapitány, az U-234 parancsnoka Forrás: Uboatnet.com

A március 25-i kifutás előtt a legnagyobb titokban behajózták a szállítmányt, többek között egy szétszedett és ládákba csomagolt Messerschmitt Me-262 típusú sugárhajtású vadászgépet, optikai és rádiótechnikai berendezéseket, 22,5 kilogramm higanyt, az előfedélzet középvonalában kialakított raktárban pedig hatalmas szivarra emlékeztető, ólomszigeteléssel ellátott súlyos acélkonténereket helyeztek el. Ez volt a rakomány legtitkosabb része, tíz tonna radioaktív urán-oxid. Az U-234 teljes rakományának súlya 260 tonnát nyomott. A rakományhoz tartoztak azok a titkos dokumentumok is, amelyeket lepecsételt ládákban a kapitány fülkéjében helyeztek el. A tengeralattjáró úti célja Tokió volt. A behajózott rakományon kívül 12 személy is a fedélzetre szállt, köztük Soszi Genzo a császári légierő ezredese, repülőmérnök, valamint Tomonaga Hideo sorhajókapitány. Az U-234 rövid, ám a légteret uraló szövetséges repülőgépek miatt izgalmas út után először a norvégiai Oslo-öbölben vetett horgonyt Kristiansandnál.

A Távol-Keletre tartó hosszú út rossz csillagzat alatt kezdődött,

március 29-én ugyanis az U-1301-es összeütközött az U-234-essel, feltépve annak VII. számú üzemanyagtartályát.

Johann-Heinrich Fehler korvettkapitány (a képen jobb szélen) a Horn-fok megkerülésével akart kijutni a Csendes-óceánra Forrás: Youtube

A sérülés kijavítása miatt el kellett halasztani a kifutás eredetileg tervezett időpontját. A kényszerű pihenő után az U-234 1945. április 16-án futott ki az Oslo-öbölből,

hogy titokzatos uránrakományával megkezdje hosszú és veszélyes útját a felkelő nap országába.

Talán szimbolikus jelentőségű, hogy éppen azon a napon indította el Zsukov marsall az 1. ukrán frontnak a Harmadik Birodalom fővárosa, Berlin elleni végső rohamát, amikor az U-234 elhagyta Norvégiát.

Japán uránércet kért Hitlertől

A japán elméleti fizikusok már 1941 óta kísérleteztek a császárság első urántöltetű atombombájának megalkotásával. A császári titkosszolgálatnak

1944 elejére sikerült hatékony atomkémhálózatot kiépítenie az Egyesült Államokban.

Valószínű, hogy a beépített ügynökök útján sikerült információt szerezniük arról, hogy az amerikaiak már előrehaladt kísérleteket folytatnak a plutóniumtöltetű atombombával, amely jóval kisebb nehézségek árán állítható elő, mint az uránbomba.

Nem kétséges, hogy Adolf Hitler hagyta jóvá a japánok uránércszállításra vonatkozó kérését Forrás: Bundesarchiv

Jürgen Rohwer német hadtörténész az 1990-es évek derekán bukkant rá azokra a levéltári dokumentumokra, amelyek azt bizonyítják, hogy 1944 decemberében Japán plutóniumizotópot tartalmazó hasadóanyag előállítására végzett kísérleteihez kért uránércet Németországtól.

Talán közelebb álltak az atombombához, mint ahogyan hittük

A német atomkísérletekre – amelyet Werner Heisenberg Nobel-díjas magfizikus professzor irányított – súlyos csapást mért a brit titkosszolgálat 1942-ben, amikor ügynökeik megsemmisítették a norvégiai nehézvízkészleteket. Ugyanakkor az előkerült dokumentumokból az valószínűsíthető, hogy a németek már rendelkeztek olyan urán-oxiddal,

amely plutóniumizotópot tartalmazott.

Az U-234 fedélzetére behajózott ládák ugyanis a radioizotópok szállítására alkalmas modern konténerekre hasonlítottak.

Werner Heisenberg Nobel-díjas magfizikus is részt vett a német katonai atomkutatásokban Forrás: Guff.com

Ezt a tényt valószínűsíti továbbá az is, hogy

amikor az U-234 elfogása után az amerikai szakértők megvizsgálták a ládák radioaktivitását, magas gamma-sugárzást mértek.

(Maga az urán-oxid stabil inaktív vegyület, amely csak akkor válik sugárzóvá, ha atomreaktorban neutronokkal bombázzák.) A japán kérést a németek teljesítették, és nem kétséges, hogy ehhez a legfőbb helyről, Adolf Hitlertől jött meg a jóváhagyás.

A Horn-fokot megkerülve akart Japánba jutni az U-234

Fehler korvettkapitány szabad kezet kapott a titkos küldetés útvonalának megtervezéséhez. Az U-234 parancsnoka úgy látta, hogy a szövetségesek nyomasztó tengeri és légi fölénye miatt jóval kisebb kockázatot jelent, ha a viharos Horn-fok megkerülésével jutnak ki a Csendes-óceánra, mint ha az Indiai-óceánon át hajóznak Japánba. Fehler parancsnok Izland és a Feröer-szigetek közötti széles szoroson át tervezte a kitörést az Atlanti-óceánra.

A májusi kapituláció után magát megadott német tengeralattjárót kísérnek amerikai kikötőbe Forrás: WW2

Április 30-án – aznap, amikor sikeresen kijutottak az Atlanti-óceán végtelen víztömegére – fogta az U-234 rádiósa az Adolf Hitler haláláról szóló hírt. 1945. május 4-én, a BdU, a tengeralattjáró-flotta parancsnoka az összes bevetésen lévő tengeralattjárót arra utasította,

hogy haladéktalanul hagyjanak fel minden harctevékenységgel,

és kövessék a másnap, német idő szerint reggel nyolc órától hatályba lépő tűzszüneti egyezmény előírásait. Fehler korvettkapitány, abból kiindulva, hogy az U-234 nem harci bevetésen vesz részt, hanem szállítási feladatot lát el, úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a BdU parancsát, és folytatja a küldetést.

Kapituláció a tengeren

Négy nappal később, május 8-án a tengeren lévő U-Bootok megkapták a hírt, hogy Németország kapitulált. A parancs szerint a még tengeren lévő búvárhajóknak meg kellett szüntetniük a kódolt rádióforgalmazást, és meg kellett semmisíteniük rejtjelező készülékeiket, illetve kódkönyveiket.

Az U-234 az őt kísérő USS Sutton romboló fedélzetéről nézve Forrás: Wikimedia Commons

Az U-234 aznap este külön rádiótáviratot kapott a norvégiai Bergenben állomásozó FdU Észak (északi flottilla) parancsnokától, Becker sorhajókapitánytól:

Fehler parancsnok úgy döntött, az U-234 folytatja az útját.

Karl Dönitz tengernagy, Hitler utóda az államfői poszton (a képen középen) utasítást adott a harctevékenység beszüntetésére Forrás: Bundesarchiv

Csak amikor másnap, amerikai adásokból arról szerzett tudomást, hogy Japán a német kapituláció miatt nem tekinti érvényesnek a Harmadik Birodalommal hatályos megállapodásait, és internálja a német állampolgárokat, látta be a vállalkozás további értelmetlenségét.

Tódzsó Hideki külügyminiszter a német kapituláció után ellenséges nyilatkozatokat tett a volt szövetségesre Forrás: WW2

A tengeralattjárón utazó japán tisztek sem tudták eltéríteni attól a szándékától, hogy legénységével együtt megadja magát az amerikai haditengerészetnek. Látva a parancsnok hajthatatlanságát, Tomonaga és Soszi visszavonultak kabinjukba, és öngyilkosságot követtek el.

Pánik tört ki Washingtonban a zárt ajtók mögött

Az U-234 felvette a kapcsolatot a szövetségesekkel,

majd 1945. május 17-én megadta magát a USS Sutton amerikai rombolónak.

A Sutton 1945. május 19-én, ragyogó napsütésben futott be zsákmányával a New Hampshire-i Portsmouth kikötőjébe. Az U-234 küldetése ezzel végleg befejeződött.

Az U-234-et fogságba ejtő USS Sutton amerikai romboló Forrás: U.S. Navy Archive

Az urán-oxidot tartalmazó konténerekre eleinte nem sok ügyet vetettek az amerikaiak.

Csak 1945. július 24-én, miután Geiger–Müller-számlálóval felszerelt amerikai tudósok alaposan megvizsgálták az acélkonténereket, emelték ki és szállították el azokat szigorú biztonsági intézkedések közepette. A konténereket az amerikai atomkutatás központjába, Oak Ridge-be vitték. Július 24-én az amerikaiak legszörnyűbb rémálmukkal szembesültek a saját sáncaikon belül.

Az amerikai haditengerészek felvonják a csillagos-sávos lobogót az U-234 tornyában Forrás: U.S. Navy Archive

Noha ma sem tudni pontosan, hogy az U-234 fedélzetén talált urán-oxiddal mi lehetett a japánok konkrét célja, a hír riadóként hatott a washingtoni zárt ajtók mögött. Az amerikai hírszerzés nem rendelkezett ugyanis pontos információkkal arra nézve,

hogy Japán mennyi hasadóanyagot halmozott fel,

de az U-234 szállítmányát megismerve reális veszélyként értékelték a karnyújtásnyi közelségbe került japán plutóniumbomba rémképét.

A hirosimai atomtámadás elrendelésében az U-234 fedélzetén talált radioaktív urán-oxid is szerepet játszott Forrás: Origo

Azt ugyanis egyetlen amerikai tényező sem kérdőjelezte meg, hogy amennyiben Japán atomfegyver birtokába jut, azt habozás nélkül be fogja vetni az anyaországi partraszállásra készülődő amerikai haderő ellen. Az U-234 küldetése ezért bizonyosan szerepet játszott a Hirosimára mért 1945. augusztus 6-i atomcsapás végső elhatározásban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!