Az erdei szalonkák (Scolopax rusticola) foltos, barna színű madarak, a farktollaik alsó oldalán fehér foltokkal. A hímek tavasszal ezeket a fényes foltokat mutogatják a költési időszakban az úgynevezett „bemutató repüléseik" során Európában és Ázsiában, hogy
felkeltsék a földön tartózkodó nőstények figyelmét és fordítva, a nőstények pedig a fölöttük repülő hímeket vonzák magukhoz a farktollaikat kiterítésével.
Ez a párzási rituálé alkonyatkor vagy hajnalban történik, amikor az erdei szalonkák a legaktívabbak. Máskor a fehér foltok a barna pettyes tollak alatt rejtőznek.
A Royal Society Interface tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint ezek a tollak beleolvadnak a levélaljzatba, így a madár a ragadozók figyelmének felkeltése nélkül kutathat földigiliszták és rovarok után.
A madárrajongók már régóta tudják, hogy az erdei szalonkának vannak ilyen intenzív, fehér foltjaik vannak
– mondta a kutatást vezető Jamie Dunning, az Imperial College London ornitológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Ökológiai szempontból e tollak fényvisszaverő képességének intenzitása logikus; egy nagyon gyengén megvilágított környezetben, az erdő lombkoronája alatt éjszaka minden rendelkezésre álló fényt „fel kell szívniuk".
A kutatók egy svájci gyűjteményből szereztek be faroktollakat, hogy kiderítsék, mennyire fényes a madarak tollazata. A szerkezetet elektronmikroszkópiával elemezték, a fényvisszaverődést spektrofotometriával mérték, és optikai modellezéssel követték nyomon, hogyan lépett kölcsönhatásba a fény a toll belsejében lévő struktúrákkal.
Miután összehasonlították az eredményeket más fajokéval, a kutatók arról számoltak be, hogy az erdei szalonkának van „a jelenleg ismert legfehérebb tollazatfoltja van a madarak között".
A madár fehér foltjai a vizsgálat során a fény akár 55 százalékát is visszaverték. Ez 31 százalékkal volt fényesebb, mint a legközelebbi összehasonlító faj, a lócsér (Hydroprogne caspia), amely a fény 38 százalékát verte vissza.
A szakemberek arra is rámutattak, hogy a makro- és mikroszkopikus szerkezetek felelősek ezért ragyogó, tükröződő hatásért.
Egyetlen tollan belül a raminak nevezett ágak lelapultak és átfedték egymást, mint a reluxa. Ez megnövelte a visszaverődéshez rendelkezésre álló felületet, és megakadályozta, hogy a fény áthaladjon az ágak közötti repedéseken. A tollak megvastagodott ágai így jobban szórták több irányba a fényt.
Mindez a madarak közötti, legfehérebb fehér tollat eredményezte, amelyet az erdei szalonka a gyenge megvilágítású környezetben használ kommunikációra.