Képes kirándulás Mohácstól Isonzóig

Vágólapra másolva!
Eger, Pákozd, Kárpátok. Híres magyar hadi események színhelyeit, emlékhelyeit mutajuk be sorozatunk első részében, amelyben a dicsőséges és elvesztett csaták és helyszíneik közül választottuk ki néhányat a legismertebbek közül. Képes kirándulás Mohácstól Isonzóig.  
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI

Mohácson, a Sátorhely-Mohács út mellett találjuk a mohácsi csata emlékére emelt történelmi emlékhelyet. Az impozáns szoborpark 1976-ban a csata 450. évfordulóján nyílt meg, és a vesztes csata mintegy 28 ezer magyar áldozatának állít emléket. Az emlékhely nem pontosan a csata helyszínén fekszik, hanem a feltárt tömegsíroknál.

Az 1526. augusztus 29-e délutánján, alig másfél óráig tartó véres csata nem csak egy volt a magyar történelemben gyakran előforduló vesztes csatákból, hanem a nemzeti tragédia, a kudarc megtestesítője. A mohácsi csata kisebb részben a rosszul megválasztott hadi taktikáról, a vesztes csatáról, nagyobb részben az összefogás hiányáról, az ország Európa általi cserbenhagyásáról, a teljes megsemmisülésről szól. A csata elvesztése utat nyitott a töröknek Buda felé, és a vereség egyenes következménye lett az ország három részre szakadásának. A csatatéren hősi halált halt közel 28 ezer magyar, köztük a király II Lajos. Az áldozatokat a siklósi vár úrnője Kanizsai Dorottya saját költségén temettette el. Az ágyúgödrökbe, tömegsírokba temetett katonák közül az emlékpark területén feltárt öt tömegsírban körülbelül 400-an nyugszanak.

Az emlékhely kialakítása, a szobrok, műemlékek együttese mind-mind azt a kettős hatást érzékeltetik, mely egyrészt a kegyeletről és az emlékezésről (a kopjafák, faragott szobrok a 10 méteres kereszt), másrészt viszont átfogóbb, az ország sorskérdéseit taglaló kérdésekről szólnak (a díszes bejárati kapu, a szökőkút, a sétányok körkörös kialakítása).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!