Andrásfalvy Bertalan

Tárgyi kultúra és hagyomány

III. 4. A hagyományos gyermekjátékok világa

A gyermekek játékvilága ezután már önállóan hagyományozódik. A futkosó gyermek már nem a szüleitől, hanem idősebb társaitól tanulja meg az énekes, szerepjátszós, körtáncos játékokat. Így tanulja meg az öröm, az ünneplés átélését, például mikor a hosszú tél után felsüt a várva várt tavaszi nap vagy megérkeznek a fecskék.

A Csillagszemű Táncegyüttes zempléni táncokat ad elő (wmv, 1,7MB)

A kitörő elemi öröm, a meleg napsugár köszöntése így kap formát és lehetőséget. Együtt, másokkal összekapaszkodva, egymást fogva tapasztalja meg a gyermek a közös ünneplést, a közösséget, a dallam szépségét, a ritmus pezsdítését az énekes-táncos játékokban. A hagyományos gyermekjátékokban nincs győztes és legyőzött, bajnok vagy vesztes, második, harmadik, utolsó helyezett, mint a mai játékokban, melyekben az együttmozgás, az együttdobbantás, éneklés örömét felváltja a győzelem ígért öröme, a vágy a másik legyőzésére. Ma már minden játék a győzelemre megy ki: az olimpiai játékok, a labdarúgás, az ének- karének-, hangszer-, karmesterverseny, a szépségverseny. A legegyszerűbb társasjáték, a "Ne nevess korán" vagy a "Fekete Péter" kártyajáték is arról szól, ki az ügyesebb, szerencsésebb, szebb, erősebb, okosabb, erőszakosabb. A győztes öröme mellett mindig ott van a vesztes, a vesztesek bánata, szégyene. Ezt a kicsi gyermek nehezen viseli el, sír, ha veszít. Neki van igaza. A győzelem öröménél van teljesebb öröm, az összetartozás, az együttlét, a barátság nehezen leírható élménye, az együttmozgás, a zene, a tánc mélyebben ható gyönyörűsége.

Európa első gyermekjáték-gyűjteménye Magyarországon született meg. Kiss Áron tanítótársaival azért gyűjtötte össze és adta ki 1891-ben a magyar gyermekjátékok gyűjteményét, hogy ott, ahol már nem játsszák őket, a könyvből újra megtanulhassák. A játék, az ének, a tánc nem maradhat ki az iskolákból sem, legalább annyira fontos, mint az idegen nyelv vagy a számtan. Az érzelmi nevelésben pótolhatatlan, de ma már tudjuk azt is, hogy számos mentális nehézség, például a dislexia, megfelelő játékokkal gyógyítható csak. Még a sportszerű, ügyességet, erőt igénylő játékokban sincs végső győztes és megszégyenített vesztes. Jó példa erre a futó-méta. Ha a kiütött labdát a másik csapat elfogja és megdobják a kifutót vele, a két csapat szerepet cserél, és a játék megy tovább. Amikor immár csaknem 60 éve először álltam be a Feketebokor- majori cselédgyerekek méta-játékába, még nem volt gyakorlatom, és kicsi lévén a nagyobbak futottak helyettem. Nem dobtak ki megszégyenítve a csapatból, hogy egy ügyesebbet vegyenek be helyettem. Ebben a játékban az együttműködés, a szolidaritás volt az élmény, nem a legjobbak kiválogatása volt a játék célja és értelme.