Vágólapra másolva!
Szombattól szerdáig Balatonfüreden kerül sor a vitorlás MOL-kupára, amelyen egyedülálló módon nyolc hajóosztály felnőtt, junior és ifjúsági magyar bajnokságát bonyolítják le. A viadalon a teljes magyar élmezőny, így az olimpián induló három egység is rajthoz áll.
Forrás: MTI


Az olimpiai trapézpályán, amely sok bójával tarkított pergős "terep", többek között a 470-esek harcolnak majd az aranyérmekért, méghozzá koedukáltan, így itt az Athénban szereplő Weöres Márta, Payr Anna női és a Czégai Péter, Cserép Csaba férfi kettős egymás ellen verseng majd.

A hagyományos olimpiai háromszögpályán a soling, csillaghajó, repülőhollandi és finn-dingi hajók versenyére kerül sor. A B pályán igazi csemegét ígér a repülőhollandi szakágban többszörös világbajnok Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős és a finndingiben olimpiai kvótát szerzett Hajdu Balázs szereplése, valamint solingban az elmúlt időszakban nemzetközi sikereket begyűjtő Wossala György és Gyenese Balázs vezette hajók csatája.

A harmadik pályán a 49-es hajóosztály indulói harcolhatnak az aranyéremért.

A versenyek a nyitónapot kivéve minden nap 10 órakor kezdődnek. Szombaton az ünnepélyes megnyitó előzi meg a 12 órai rajtot.

Az ötnapos bajnokság zárása után is Balatonföldvárra irányul majd a sportág barátainak figyelme, ugyanis a zárónapot követőn rögtön, azaz már csütörtökön megkezdődik a junior 470-es Európa-bajnokság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!