Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott hétfő este a Ta'Qali Nemzeti Stadion egyik edzőpályáján megtartotta első máltai tréningjét. Lothar Matthäus a csapat szerdai meccsét illetően optimista, ám elégedetlenségének adott hangot annak kapcsán, hogy az RTL Klub "csúsztatva" közvetíti a vb-selejtezőt az egyik tv-sorozat miatt, a német DSF csatorna ugyanakkor élőben adja a Málta-Magyarország vb-selejtezőt.

A megérkezés után kétórás pihenő következett az A válogatott számára a St. Julian's-i Hilton Hotelben, ám este hattól már a meccshelyszín közelében található edzőpályán izzadtak Lothar Matthäus tanítványai. A tréningen a gyors passzokra épülő labdatartást, majd a kapura lövéseket gyakorolták a mezőnyjátékosok, majd a két tizenhatos közötti területen kétkapus játék zárta az edzést.

A szövetségi kapitány elégedetlen volt az edzőpálya talajával, illetve azzal, hogy csupán két lámpatest világította meg a játékteret, ami ezáltal diszkrét félhomályba burkolózott. Lothar Matthäus az edzést követően szóvá tette mindezt a vendéglátóknak, majd a jelenlévő magyar újságírókhoz és vezetőkhöz fordulva kifejtette, hogy nézete szerint most az otthoniaknak is kijár a kritika.

"Gondolkodtam, hogy szóvá tegyem-e, ám úgy vélem, el kell mondjam: partnerünk, az RTL Klub ezúttal nem úgy cselekszik, ahogyan azt mi, az MLSZ részéről joggal elvárhatnánk. Számomra elfogadhatatlan, hogy egy bármikor levetíthető tv-sorozat megelőzzön egy élő meccsközvetítést, vagyis a csatornának szerintem igenis élőben kellene sugároznia a szerdai világbajnoki selejtezőnket! Ha ez a televízió és a magyar futball egyaránt a fiatalokra épít, érthetetlen, hogy 19.30 helyett egy hétköznapon este kilenctől sugározzák csak a mérkőzést. Az pedig abszurd helyzet, hogy Németországban a DSF-nek köszönhetően bárki élőben láthatja a magyarok vb-selejtezőjét, miközben a mi szurkolóinknak otthon várniuk kell" - idézte Matthäust az mlsz.hu.

Hétfőn késő este vált teljessé a keret, ugyanis megérkezett Angliából a West Bromwich Albionban szereplő Gera Zoltán. A játékos egy dugó miatt Londonból csak késve tudott elindulni, ezért nem is vehetett részt a válogatott hétfő kora esti edzésén. Kedden azonban már mindkét gyakorláson számíthat Gerára a szövetségi kapitány.

A Málta-Magyarország vb-selejtezőn a finn Tony Asumaa fújja a sípot, munkáját asszisztensként Ville Mantere és Janne Iivavainen, tartalék játékvezetőként pedig Jari Maisonlahti segíti majd. A finn bíró vezette augusztus 26-án a Budapest Honvéd-Amica Wronki UEFA-kupa-selejtezőt, amelyen 11-esekkel a lengyelek harcolták ki a főtáblára jutást.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!