A 2006-os németországi világbajnokság tizenhárom selejtezője mellett szerdán hét barátságos mérkőzést is rendeznek Európában.
A legérdekesebb összecsapásra 21.45-kor a madridi Santiago Bernabeu-stadionban kerül sor, hiszen a spanyol-angol párharc már évtizedek óta slágernek számít, most ráadásul több pikáns "eleme" is lesz a kilencven percnek. A helyszín ugyanis hazai pályának számít két vendégsztár, David Beckham és Michael Owen számára. "Álomszerű, hogy abban a stadionban lehetek csapatom kapitánya, amelyben hétről hétre pályára lépek. Csodálatos mérkőzést várok!" - mondta Beckham, aki októberi bordatörése után vasárnap az Albacete elleni 6-1-es találkozón tért vissza a Real Madridba.
Beckham és Owen állandó csapattársai közül Iker Casillas, Raúl, Guti és Salgado lép pályára szerdán késő este. A spanyol válogatott története 500. mérkőzését játssza szerdán, a mérlege: 262 győzelem, 108 vereség, 129 döntetlen.
A hazai együttesből a liverpooli Xabi Alonso és az Arsenalt erősítő Jose Antonio Reyes ismerheti leginkább a riválist, s utóbbi "hegyezi" is magát. A fiatal csatár ugyanis még nem emésztette meg, hogy az októberi szuperrangadón keményen őrizték őt a Manchester United futballistái. "Tisztátalanul játszottak, hihetetlenül sok rúgást kellett elviselnem. Remélem, hogy most nem lesz erről szó" - mondta Reyes, aki három MU-sztárral, Gary és Phil Neville-lel, valamint Rio Ferdinanddel néz majd farkasszemet a Bernabeuban.
Az angolok nem feledkeztek meg a spanyol szövetségi kapitány, Luis Aragones közelmúltbeli durva kijelentéséről, ezért a keddi edzésen rasszizmusellenes trikót viselnek. A 66 éves szakvezető az egyik októberi edzésen az Arsenal szuperklasszisát, Thierry Henryt sértegette éppen Reyes előtt: "Csak a saját játékodra figyelj! Mondd meg annak a hülye négernek, hogy jobb vagy, mint ő!" A közelben tartózkodó újságírók a "kurafi" szót is hallani vélték.
A magyar válogatott két vb-selejtezőbeli ellenfele, a bolgár és a svéd együttes is pályára lép szerdán, igen jó győzelmi esélyekkel.
A szerdai barátságos mérkőzések:
Azerbajdzsán - Bulgária, Baku 17 ó
Szlovákia - Szlovénia, Pozsony 17.30
Németország - Kamerun, Lipcse 20.40
Franciaország - Lengyelország, Párizs 21 ó
Skócia - Svédország, Glasgow 21 ó
Olaszország - Finnország, Messina 21 ó
Spanyolország - Anglia, Madrid 21.45