Profi oktatóval sajátíthattuk el a dűnemászás tudományát
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A pálmafás tisermini oázisban elköltött ebéd után jött a komolyabb móka, a puha homokban autózás. Hogy ne akadjunk el azonnal, a Jeep emberei alaposan leeresztették a gumikat, a műszerfalon lévő kijelzőn láthattunk, hogy 1,2 barra csökkentették a nyomást. A homokban csak arra kellett figyelni, hogy a motor fordulatszáma folyamatosan magas legyen, máskülönben igen könnyű lett volna lefulladni, a megállás pedig ilyen körülmények között egyet jelent az elakadással. Szerencsére a trükkös szakaszok után egy széles, sík etap következett, ahol a száz feletti tempó sem volt a Cherokee ellenére. Félelmetes volt belegondolni, hogy a Dakar-ralin még a kamionok is ennek a tempónak a másfélszeresével száguldanak, az autók sebessége pedig a kétszáz km/órát is elérheti.
Elakadás az emelkedőn. Megoldás: egyenesen visszatolatni, és újra megpróbálni
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Kis idő elteltével elértük utazásunk igazi céljait, a valódi, szaharai dűnéket. Instruktorunk már az ebéd alatt alaposan felkészített minket belőlük, megtudtuk, hogy felezőben, hármas sebességi fokozatban kell feljutni a homokdombokra, de amint felértünk a tetejükre, azonnal meg kell állni, és megnézni, mi vár minket a túloldalon. Ha nem függőleges a túloldal, megpróbálhatjuk a leereszkedést, de kizárólag egyenes vonalban, a lejtőre merőlegesen, nehogy felboruljunk. Lefelé is padlógázzal kell menni, hogy legyen lendületünk a következő dűne megmászására, és akkor kezdődik minden előről. Rutintalanságomnak köszönhetően már az első komolyabb kaptatón sikerült beásni a homokba a Cherokee-t, de később belerázódtam, és igencsak élveztem a homokon történő hullámvasutazást. Szinte nem is akartuk elhinni, hogy aszfaltra tervezett gumikkal is ilyen teljesítményre képes az autó, bár felező nélkül valószínűleg esélyünk sem lett volna megmászni a dűnéket.
A sikeres dűnemászás felhőtlen öröme. De indulni kell, mert jönnének a többiek
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Az eseménydús nap alatt vegyes benyomásokat szereztem a Cherokee-ról. Nem tetszett az aszfalton dülöngélő futómű, az európai szemnek kissé igénytelen anyagokból összerakott műszerfal, a darabos kézi váltó, és az erős motor ellenére is mérsékelt dinamizmus. Kényelemből viszont jelesre vizsgázott, a merevlemezes, érintőképernyős, DVD-navigációs hifi kiválóan szólt, és a nagyszerű terepjáró képességekről is megbizonyosodhattam. Karakteres, férfias formája valószínűleg sok ember tetszését nyeri majd el, de a várhatóan 9 és 10 millió közé belőtt ára miatt, vélhetően csak kevesen engedhetik majd meg maguknak ezt a hamisítatlanul amerikai szabadidő-autót. A legújabb Jeep hazai forgalmazása az importőr tájékoztatása szerint 2008 első negyedévében indul.
Műszaki adatok - Jeep Cherokee 2.8 CRD |